Kedves Utasaink!
Összegyűjtöttük azokat a forrásokat és információkat, amelyek segítenek utasainknak (elsősorban magyar állampolgároknak) tájékozódni a pandémia közepette a jelenlegi külföldi utazási lehetőségekkel kapcsolatosan. A jelenlegi helyzet gyors és folyamatos változása miatt javasoljuk, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálat hivatalos oldalát is kövessék figyelmesen. ( https://konzuliszolgalat.kormany.hu/) Reméljük, hogy az alábbi információkkal segíteni tudjuk külföldre történő utazási döntéseiket, az utazási információk megerősítését, vagy az éppen azokkal kapcsolatos kételyek elhárítását.
Az alábbi információk tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk!
Számos ország eltörölte már a külföldi turisták számára a karanténkötelezettséget és a tesztelést, amennyiben igazolni tudják, hogy megkapták a koronavírus elleni védőoltást. Változó, hogy melyik állam hány nappal az első (vagy a második oltás) felvétele után teszi lehetővé a korlátozásmentes beutazást, de az oltás napját és a vakcina típusát tudni kell igazolnia a beutazónak.
A magyar turisták egyik fő nyaralódesztinációjának számító Görögország például minden vakcinatípust elfogad, ugyanakkor előírták, hogy a második oltás beadása után el kell telnie 14 napnak a beutazásig, és erről angol, francia, német, olasz, spanyol vagy orosz nyelven kiállított oltási igazolást kérnek.
Az angol nyelvű igazolást – mely a személyes adatok mellett a vakcina típusát, sorszámát, és a két oltás dátumát is tartalmazza – az oltóorvos (tehát az oltóközpont, illetve az oltópont orvosa, vagy a háziorvos) állítja ki és hitelesíti az oltásnál kapott, magyar nyelvű igazolása alapján.
A dokumentum innen tölthető le PDF formátumban.
További részletek: https://turizmus.com/utazas-kozlekedes/oltasi-igazolas-angol-nyomtatvany-gorogorszag-1174952
2021.05.18.
A Magyar Közlönyben megjelent a járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szóló 408/2020. (VIII. 30.) Korm. rendelet módosítása, amely azokat a 18 év alatti magyar állampolgárokat is mentesíti a 10 napos karanténkötelezettség alól, akik védettségi igazolvánnyal rendelkező személy felügyelete alatt lépik át Magyarország határát.
------------------------------------------
A MUISZ kezdeményezte továbbá, hogy védettségi igazolvánnyal rendelkező személy felügyelete alatt utazó 18 év alatti állampolgárok ugyancsak karanténkötelezettség nélkül utazhassanak egymás országaiba.
( Forrás: https://magyarkozlony.hu/dokumentumok/32f4cb61532157edf55e68789de8025ee02b4cc3/megtekintes )
2021.05.07.
2021. május 2. 19:53
A Kormány 2020. szeptember 1- i 408/2020. rendeletében szabályozta a magyar állampolgárok hazatérésének feltételeit a járványhelyzet idején. 2021. április 29-én a rendeletet módosította a 203/2021. (IV. 29.) Korm.rendelet, melynek értelmében az illetékes magyar hatóságok által kiállított érvényes védettségi igazolvány, s érvényes személyazonosító igazolvány birtokában a magyar állampolgárok korlátozás nélkül hazatérhetnek/beutazhatnak Magyarország területére.
( forrás: https://konzuliszolgalat.kormany.hu/ )
2021.április 7-től valamennyi szolgáltatásunkat újra személyes kiszolgálás keretében is értékesítjük. A védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának első fokozatáról szóló 144/2021. (III. 27.) Korm. rendelet alapján irodánkban egyidejűleg 10 négyzetméterenként 1 fő ügyfél tartózkodhat.
A Kormányrendelet értelmében a létszámnál nem kell figyelembe venni:
Az esetleges várakozás miatt megértésüket és türelmüket köszönjük!
IBUSZ Kft.
2021.04.07.
Ezzel utasaink továbbra is rizikómentesen tarthatják megrendelésüket, élvezve a jelentős előfoglalási kedvezmény árelőnyét, hiszen április 1-től előfoglalási áraink megszűnnek.
Örömteli hír, hogy mind a hazai, mind pedig az Európai szakértők szerint várhatóan júniusra megoldódik az utazások biztonságos és egységes nemzetközi feltételrendszere.
Görögország turisztikai minisztere például a napokban jelentette be, hogy május 14-től megnyitják az országhatárokat a turisták előtt. A terveik szerint a beutazás az alábbi feltételekkel lesz lehetséges:
Nagy valószínűséggel az Európai Unió tagállamai is hasonló feltételeket fognak biztosítani a turistáknak.
Bízunk benne, hogy hamarosan Önöket is üdvözölhetjük valamely külföldi utazásunkon!
IBUSZ Utazási Irodák Kft.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2020-ban Covid-19 járvánnyal kapcsolatban, méltányossági alapon kiadott utalvány érvényességi idejét 2021. december 31-ig meghosszabbítjuk. A megadott határidő a szerződéskötést (beváltás) időpontját jelöli.
Az utalványok továbbra csak az IBUSZ saját szervezésű, külföldi utazásaira válthatóak be, belföldi szállásfoglalásra nem! Készpénzre váltás az utalványon erre az esetre megjelölt összegben az érvényességi határidőn belül, bármikor lehetséges.
2021. máricus 4. - 17:00
IBUSZ Utazási Irodák Kft.
Korábban kiadott, hatályon kívül helyezett tájékoztatóink >
Ismerje meg az egyes országok jelenlegi korlátozásait! A kialakult helyzetben lekövethetetlenek az egyes változások, így döntéseinknél a Konzuli szolgálat hivatalos álláspontjára hagyatkozunk a korlátozások tekintetében. Az alábbi információk tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk! Az alábbi információk csak a Magyarországról induló, magyar állampolgárokra vonatkoznak!
Ország | - | Beutazás | Hazaérkezés | ||
---|---|---|---|---|---|
![]() |
! | Oltási igazolás/ PCR teszt | védettségi igazolvánnyal | Bővebb információ | |
A Magyarországról történő beutazás feltételei:
A fenti tényeket a beutazási rendelet (Einreiseverordnung) A (német) vagy B (angol) mellékletében szereplő igazolásnak megfelelő tartalommal, angol vagy német nyelven kell igazolni. A tesztkötelezettség a belépéstől számított 24 órán belül pótolható, ehhez a határátlépésnél kérhetik a tesztelési időpontfoglalás bemutatását. Ebben az esetben az előzetes regisztrációs kötelezettség továbbra is fennáll (a regisztrációs formanyomtatvány ITT elérhető)! Felhívjuk az utazók figyelmét, hogy az osztrák hatóság az utólagos tesztkötelezettség teljesítését ellenőrzi! A nem egyedül utazó, 12 év alatti gyermekekkel szemben nem áll fenn tesztelési kötelezettség. A 12 és 18 év közötti – nem oltott és nem gyógyult - gyermekek, akik oltottsági- vagy gyógyultsági igazolással beutazó felnőtt kíséretében utaznak be, teszt bemutatására kötelesek. A magyar védettségi igazolvány nem elfogadott. Az uniós digitális Covid-igazolvány abban az esetben jogosít belépésre, ha az az alábbi oltóanyagok valamelyikének mind a két dózisát tartalmazza: Pfizer, Astra Zeneca, Johnson and Johnson, Moderna, Sinopharm, vagy Sinovac, kivétel ez alól az egydózisú Johnson and Johnson vakcina. A világjárvány miatti utazási korlátozásokkal kapcsolatos legaktuálisabb információk mindig elérhetők az osztrák külügyminisztérium honlapján - ITT FONTOS! Az Ausztriából más országba történő továbbutazás esetén a célország beutazási (és repülőút esetében a légitársaság szállítási) feltételeinek is eleget kell tenni, ezt például a repülőtéren a check-in-nél és a beszállásnál ellenőrzik. A fenti feltételrendszer a továbbiakban halaszthatatlan családi okból történő beutazásnál is fennáll.
A munkavállalási-, tanulmányi- és családi célból ingázók (az Anlage 1-ben szereplő országokból, köztük Magyarországról történő beutazás esetén) hetente egy negatív teszt bemutatására kötelesek. Spanyolországból és Ciprusról közvetlen légi járattal beutazók esetében kötelező a regisztráció és a PCR-teszt reptéren történő elvégzése, amennyiben nem rendelkeznek teljes védettséget tanúsító igazolással vagy negatív PCR-teszt eredménnyel. A betegségből felépült személyek akkor mentesülnek, ha egy oltóanyagot felvettek. Pozitív teszteredmény esetén karantén-kötelezettség lép életbe. Kivételes esetben (pl.a reptéri tesztállomás zárva tart) a tesztkötelezettség a belépéstől számított 24 órán belül pótolható. Tesztelési lehetőségek:
Magyarországról és a lenti e2) pontban szereplő országokból történő beutazás esetén - amennyiben az utazó a belépésnél rendelkezik a fenti a) pontban leírt tesztről/oltottságról/gyógyultságról szóló igazolások valamelyikével - 2021. június 10-től kezdve nem. Amennyiben a beutazó személy a tesztkötelezettséget a beutazástól számított 24 órán belül kívánja pótolni, a regisztráció továbbra is kötelező! Egyéb országokból történő beutazás esetén igen. A regisztrációra EZEN a linken van lehetőség, angol és német nyelven, legkorábban a beutazást megelőző 72 órán belül.
A magyar védettségi igazolványt nem fogadják el. Az oltottság alapján akkor lehetséges a Magyarországról történő beutazás, ha a beutazó igazolni tudja, hogy a rendelet I. mellékletében szereplő oltással (Pfizer, Astra Zeneca, Johnson and Johnson, Moderna, Sinopharm, Sinovac) beoltották az alábbiak szerint:
Pfizer, Astra Zeneca, Johnson and Johnson és Moderna oltóanyaggal történt oltás megfelelő igazolásával látogathatók az éttermek, vendéglátóipari egységek.
Magyarországról történő beutazás esetén nincs.
AKTUÁLIS KORONAVÍRUS INTÉZKEDÉSEK, MELYEK AZ EGÉSZ ORSZÁGRA ÉRVÉNYESEK Az általános, részletes járványügyi szabályok (szolgáltatások igénybe vétele, üzletek, múzeumok nyitva tartása stb.) a következő linken találhatók meg, mindig frissítve: https://www.sozialministerium.at/Informationen-zum-Coronavirus/Coronavirus---Aktuelle-Ma%C3%9Fnahmen.html; https://coronavirus.wien.gv.at/neue-corona-regeln/ A szolgáltatások (pl. vendéglátás, szállás) túlnyomó részét csak azok a személyek vehetik igénybe (ún.”3G” = Getestet, Geimpft, Genesen kategóriába tartozók), akik hitelt érdemlően igazolják az oltás megtörténtét, a negatív teszteredményt vagy azt, hogy a Covid-19 fertőzésből felépültek. Figyelem! A beutazási szabályoktól eltérően a szolgáltatások igénybevételéhez csak a Pfizer, az Astra Zeneca, a Johnson and Johnson és a Moderna vakcina megfelelő! Augusztus 15-től a szolgáltatások igénybevételénél kizárólag azokat az Ausztria által kiállított, valamint elismert, teljes védettséget igazoló oltási dokumentumokat fogadják el („zöld útlevél”, oltási igazolás), melyeket a második oltást követően állították ki (kivéve az egydózisú Johnson and Johnson vakcinával történt oltást és a betegségből való felgyógyulás esetét).Javasoljuk, hogy a kiutazás előtt szállásadójuknál érdeklődjenek arról, hogy az oltottság, a teszt, illetőleg a betegségből való kigyógyultság az adott szálláson milyen dokumentummal igazolható. A helyi szolgáltatások igénybe vételére a magyar védettségi igazolvány és oltottságról szóló magyar orvosi igazolás nem nyújt lehetőséget, kérjük tájékozódjanak előre a szolgáltatás nyújtójánál! Július 1-től nem kötelező az FFP2 maszk, hanem helyette más, szájat és orrot eltakaró maszk is használható a maszkviselési kötelezettséggel érintett helyeken (pl. tömegközlekedés, kereskedelem). REGIONÁLIS INTÉZKEDÉSEK: Tirol tartomány 2021. augusztus 10-től kezdődően a koronavírus-fertőzések számában bekövetkezett dinamikus növekedés miatt szigorított járványügyi intézkedéseket vezetett be a kelet-tiroli Lienz járásban. A szigorítás értelmében Innervillgraten és Oberlienz településeket augusztus 24-ig csak érvényes negatív koronavírus teszttel vagy teljes védettséget tanúsító igazolvány birtokában lehet elhagyni. A mindenkor hatályos regionális intézkedések, kiutazási korlátozások tartományok szerinti bontásban a következő linken találhatók: https://corona-ampel.gv.at/aktuelle-massnahmen/regionale-zusaetzliche-massnahmen/ A vasúti- és távolsági busz menetrendek, ahol az esetleges járatritkítás vagy szüneteltetés figyelemmel kísérhető:
A nyári szezonra vonatkozó további információ A nyári szezonra az általános beutazási szabályok vonatkoznak. Beutazás Magyarországról Ausztriába: b) pont. Oltások/ védettségi igazolvány elfogadása: d) pont. Általános járványügyi szabályok, szálláshelyek, vendáglátóipari egységek nyitva tartása. További elérhetőségek a koronavírussal kapcsolatban Ausztriában: https://www.sozialministerium.at/Informationen-zum-Coronavirus/Coronavirus---Hotlines.html forrás: https://konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok?ausztria |
|||||
![]() |
! | PCR teszttel | védettségi igazolvánnyal | Bővebb információ | |
2021.05.11.
A tesztelési kötelezettség némileg eltérő a Belgiumban állandó lakóhellyel rendelkezők és az állandó lakóhellyel nem rendelkezők esetén. Az a személy, aki Belgium területén nem rendelkezik lakóhellyel, azaz szokásos tartózkodási helye nem Belgiumban van, csak akkor léphet Belgium területére, ha a belépéskor felmutat egy 72 óránál nem régebben készített negatív COVID-vírustesztet. Ez a rendelkezés nem vonatkozik a 6 évesnél fiatalabb gyermekekre. A vírusteszt meglétét a belga hatóságok a repülőtereken és közúton is fokozottan ellenőrizhetik. A személyfuvarozó cégek (pl. légitársaságok) a Belgiumba tartó járatokra történő felszállás előtt kötelesek ellenőrizni a negatív teszt meglétét.
Online űrlap kötelező kitöltése A Belgiumba történő beutazás előtt mindenkinek ki kell töltenie egy online űrlapot (Passenger Locator Form), amelyen beszámol a beutazást megelőző tartózkodási helyeiről. Az űrlap kitöltése minden esetben kötelező azok számára, akik repülővel, hajóval, vonattal vagy busszal érkeznek Belgiumba, függetlenül attól, hogy honnan érkeznek, és mennyi időt szándékoznak eltölteni Belgiumban. A formulát nem kell kitölteni, ha a beutazó autóval érkezik, és beutazása előtt 48 óránál kevesebb időt töltött Belgiumtól távol, vagy Belgiumban 48 óránál rövidebb időt szándékozik eltölteni. Egyéb esetben az autóval érkezőknek is ki kell töltenie a formulát. Az online űrlap az alábbi címen érhető el angol, francia, holland és német nyelven: https://travel.info-coronavirus.be/fr/public-health-passenger-locator-form Az űrlap kitöltéséről e-mailben kap megerősítést a beutazó, ezzel igazolható az űrlap kitöltése az esetleges ellenőrzés során. A belga hatóságok a repülőtereken és a közutakon fokozottan ellenőrzik a kitöltött űrlap meglétét.
December 31-től minden piros zónában való tartózkodás nagy kockázatúnak minősül, ezért mindenki számára, aki piros zónából 48 órát meghaladó tartózkodást követően utazik be Belgiumba, kötelező a tíznapos karantén. Magyarország teljes területe piros besorolású.
A beoltottság nem befolyásolja a karanténkötelezettséget. A COVID-19 teszt elvégzéséről az alábbi linkeken felsorolt tesztközpontokban tud érdeklődni:
Kérjük, hogy a Belgiumba történő beutazás és/vagy visszatérés előtt – különösen, amennyiben nem Magyarországról utaznak Belgiumba vagy a beutazást megelőző 14 napban Magyarországon kívül másik országban is tartózkodtak - minden esetben tájékozódjanak a belga külügyminisztérium honlapján is az aktuális szabályozásról https://diplomatie.belgium.be/fr forrás: https://konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok?belgium |
|||||
![]() |
! | PCR teszttel | védettségi igazolvánnyal | Bővebb információ | |
2021.04.14.
Nyomatékosan felhívjuk a figyelmet, hogy a Konzuli Szolgálat a beutazás során minden esetben az útlevéllel történő belépést javasolja! Információink szerint a belépés engedélyezését számos határátkelőhelyen továbbra is az útlevél bemutatásához kötik!
Bosznia-Hercegovinába külföldi állampolgárok a határátlépés időpontjában 48 óránál nem régebbi, negatív PCR koronavírus-teszt bemutatásával léphetnek be. A 48 órát a Határrendészet tájékoztatása szerint a teszteredmény kiadásától/átvételétől számítják. A tesztet a határon történő belépéskor papíralapon kell bemutatni. A teszteredményből egyértelműen ki kell derülnie az érintett személyazonosságának, valamint a negatív teszteredménynek. (Javasolt az utazás megkezdése előtt a teszteredmény lefordíttatása a fogadó állam valamely hivatalos nyelvére, vagy angol nyelvre, esetleg ha van lehetőség, a teszteredmény kiadását célszerű rögtön angol nyelven is kérni)!
Előzetes egészségügyi regisztrációs kötelezettség nincsen. A turisták beutazásáról és tartózkodásáról szóló regisztrációval kapcsolatos szabályozás szerint ugyanakkor az országba beutazó külföldieknek 48 órán belül be kell jelentkezniük a helyi hatóságoknál; szarajevói tartózkodás esetén az idegenrendészeti kérdésekért felelős hatóságnál (Služba za Poslove sa strancima – Service for Foreigner’s Affairs, Braće Mulića 38, Sarajevo, Tel: +387 33 772 994), Szarajevón kívüli tartózkodás esetén a rendőrségnél. Regisztrált szálláshelyek esetében ezt alapvetően a szállásadó teszi meg, így javasoljuk, hogy egyeztessenek választott szállásukkal a bejelentési kötelezettség megtétele kapcsán!
Az országba utazóknak a belépést követően nincs karanténkötelezettségük. Ez természetesen nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a bosznia-hercegovinai tartózkodás során a fertőzés gyanúja/beigazolódása esetén az érintett személy karanténba kerülhet. A beutazóknak be kell tartaniuk a bosznia-hercegovinai járvány- és egészségügyi hatóságok utasításait. forrás: https://konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok?bosznia-hercegovina |
|||||
![]() |
! | PCR teszttel | védettségi igazolvánnyal | Bővebb információ | |
2021.05.07.
Bulgáriába csak az alábbi határátkelőhelyeken lehet belépni:
Bulgáriában a kormány 2021. május 31-ig meghosszabbította a „sürgősségi járványhelyzetet”. A magyar állampolgárok május 1-től 31-ig, a jogszabályban meghatározott három lehetőség egyikének teljesülése mellett, karanténmentesen léphetnek be Bulgária területére:
Azon magyar állampolgárok, akik az országba való belépésnél nem tudják teljesíteni a fentebb felsorolt három feltétel egyikét, és nem rendelkeznek bolgár tartózkodási engedéllyel, a karanténkötelezettség vállalásának igénye mellett SEM léphetnek be Bulgária területére.
Amennyiben az utazó a belépéstől számított 24 órán belül csináltat PCR tesztet (melynek eredménye negatív), úgy kérvényezheti az illetékes egészségügyi felügyelet igazgatójánál a karantén feloldását. A feloldás a teszt bemutatásától számított 24 órán belül esedékes. Az utazó, egy esetleges, Bulgáriában elkészített pozitív PCR teszt esetén a karantén időszakát az általa meghatározott lakcímen köteles eltölteni. forrás: https://konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok?bulgaria |
|||||
![]() |
! | Oltási igazolás/ PCR teszt | védettségi igazolvánnyal | Bővebb információ | |
2021.07.13.2021. 06. 24-től Ciprus beutazás szempontjából Magyarországot zöld kategóriába sorolta, ezért Magyarország állampolgárai korlátozás (teszt, karantén) nélkül léphetnek be Ciprusra. A kétoldalú megállapodás értelmében az oltottságot igazoló magyar hatóság által kiállított érvényes védettségi igazolással (ez vonatkozik ciprusi oltási igazolvánnyal rendelkező, Ciprusról Magyarországra beutazókra is). Ciprus a kétadagos oltóanyaggal beoltottak oltási igazolását a második oltás napjától, míg az egyadagos J&J védőoltás esetében a vakcina felvételétől számított 14 nap után fogadja el. Ciprus minden Magyarországon használatos vakcinát elfogad. Az utazás megkezdése előtti 48 órán belül a CyprusFlightPass oldalon történő regisztráció továbbra is kötelező. A turistáknak a regisztráció után kapott visszaigazolást kinyomtatva vagy mobiltelefonra feltöltve maguknál kell tartaniuk ciprusi tartózkodásuk alatt, ez jogosítja fel őket a bizonyos zsúfolt, beltéri helyeken (pl. vendéglátóipari egységek belső terei, bevásárlóközpontok stb.) való tartózkodásra. Be lehet-e utazni az országba? Magyarországról jelenleg korlátozásmentesen lehet beutazni Ciprusra. Július 15-től az alábbi ország kategóriák érvényesek a Ciprusra történő beutazás szempontjából (fertőzöttségi területtől függ a beutazás az országba): Zöld kategóriába sorolt országok– a jelenlegi szakaszban alacsony kockázatú országok
Narancssárga kategóriába sorolt országok– potenciálisan alacsony kockázatú, de a zöld kategóriához képest nagyobb kockázattal rendelkező országok
Vörös kategóriába sorolt országok– a zöld és narancssárga országokkal összehasonlítva magasabb kockázatú országok:
4. Szürke kategóriába tartozó országok (különleges engedély alapján): Minden olyan ország, amely nem tartozik a fenti három kategóriába. A felsorolt színkóddal ellátott kategóriákból adódó korlátozásokat lásd lentebb. Kell-e teszt? Magyarországról érkezők esetében nem. Zöld kategóriába tartozó országokból érkező utasokra vonatkozó szabályok A zöld kategóriába tartozó országokból érkező utasok számára nem szükséges a COVID-19 laboratóriumi vizsgálati tanúsítvány, vagy az oltási igazolás bemutatása, és nincs szükség önizolációra sem. Narancssárga kategóriába tartozó országokból érkező utasokra vonatkozó szabályok A narancssárga kategóriába sorolt országokból érkező utasoknak az indulás előtti 72 órán belül PCR laboratóriumi teszten kell átesniük, és rendelkezniük kell a negatív PCR-tesztről szóló angol nyelvű igazolással. A narancssárga kategóriába tartozó országokból érkezők közül az alábbi kategóriákba tartozó utasok a Ciprusi Köztársaságba való beutazáskor is elvégeztethetik a molekuláris vizsgálatot:
A teszt költségét az utasok fedezik, és ezen túlmenően ezeknek a személyeknek az eredmény megérkeztéig házi önizolációban kell maradniuk. Vörös kategóriába tartozó országokból érkező utasokra vonatkozó szabályok A vörös kategóriába tartozó országokból érkező utasok esetében a következőkre van szükség: az indulás megkezdése előtti 72 órában végzett negatív PCR tesztről szóló angol nyelvű igazolás, valamint PCR teszt elvégzése érkezéskor. A teszt költségét az utasok fedezik, és ezen túlmenően ezeknek a személyeknek a teszt eredményének megérkezéséig házi önizolációban kell maradniuk. A vörös kategóriába tartozó országokból a Ciprusi Köztársaságba érkezésükkor a következő személyek saját költségre elvégeztethetik a laboratóriumi vizsgálatot:
Szürke kategóriába tartozó országokból érkező utasokra vonatkozó szabályok A szürke kategóriába (különleges engedély: https://cyprusflightpass.gov.cy/en/special-permission-request) sorolt országokból kizárólag az alábbi személyek léphetnek be:
A szürke kategóriából (különleges engedély) a Ciprusi Köztársaságba érkező utasok tizennégy (14) napig kötelező önizolációban vagy karanténban maradnak, vagy a beutazás után hét nappal önköltségre PCR tesztet végeztethetnek. A vizsgálat eredményét a monada@mphs.moh.gov.cy e-mail címre kell megküldeni. Az érkező utasok körében szúrópróbaszerűen elvégezhetik a COVID-19 tesztet függetlenül attól, hogy az utas melyik országból érkezik. A teszt költsége ebben az esetben a ciprusi államot terheli. 12 éves kor alatt a narancssárga, vörös illetve szürke kategóriába sorolt országokból érkezők esetében nem áll fenn tesztelési kötelezettség. A PCR teszt ára a larnakai repülőtéren 30 euró, a páfoszi repülőtéren pedig 32 euró. Kell-e regisztrálni? Igen. Cyprus Flight Pass platform A Ciprusra történő utazáshoz a ciprusi kormány 2020. június 9-én létrehozta a „Cyprus Flight Pass” elektronikus platformot, amelyen a beutazáshoz szükséges adatlapot az utazás megkezdése előtti 48 órában elektronikusan kell kitölteni. A szigetre utazók így kapják meg az úgynevezett „flight pass”-t, amely az országba való belépéshez szükséges és amelyet a kiindulási országban, a repülőgépbe való beszálláskor is be kell mutatni. Az uniós digitális Covid-igazolványt fel kell tölteni a CyprusFlightPass elektronikus platformra. A Cyprus Flight Pass-t személyenként szükséges kitölteni. A platform használata mindenki számára kötelező, aki Ciprusra szeretne utazni. Aki a „Cyprus Flight Pass” iránti kérelmet nem elektronikus formában tölti ki, vagy anélkül érkezik a szigetre vagy 300 eurós büntetésre számíthat, vagy pedig a hatóságok visszafordítják a kiindulási országba. Kizárólag a platform műszaki meghibásodása, vagy karbantartás esetén, melyet hivatalosan a platformon jelentenek be, tekintenek el az elektronikus kitöltéstől és csak ebben az esetben fogadják el a kézzel kitöltött formanyomtatványt. További információk közvetlenül a következő e-mail címen kérhetők: info@cyprusflightpass.gov.cy A platform elérhetősége >> A „CyprusFlightPass” elektronikus platform használatával kapcsolatos kérdéseket illetően az alábbi elérhetőségeken adnak felvilágosítást: Ciprusról: 1474 Külföldről: +357 22 285 757 Írásban: https://cyprusflightpass.gov.cy/en/contact-us Oltottsággal járó kedvezmények: Van. Május 10-e után Ciprus korlátozások nélkül nyitva áll a Covid-19 ellen teljesen beoltott személyek előtt. A mentesség az EU-tagállamokra, az Európai Gazdasági Térségre vonatkozik, ide értve Norvégiát, Izlandot; továbbá Svájcot, Örményországot, Bahreint, Belaruszt, Kanadát, Egyiptomot, Georgiát, Izraelt, Jordániát, Kuvaitot, Libanont, Katart, Oroszországot, Szaúd-Arábiát, Szerbiát, Ukrajnát, az Egyesült Arab Emírségeket, az Egyesült Királyságot és az Egyesült Államokat is. Az oltás felvétele nem előfeltétele a Ciprusra történő beutazásnak. A nem beoltott turistákra az országok szín szerinti besorolásának feltételei vonatkoznak, a zöld kategóriába sorolt országokból érkezők további kötelezettségek nélkül érkezhetnek a szigetországba. Ciprus az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcinák mellett a Szputnyik V védőoltástés a Sinopharm vakcinát is elismeri és elfogadja a szabad beutazáshoz. Az oltási igazolást attól a naptól kezdve fogadják el, amikor az utas megkapta a második oltást, ha kétadagos oltóanyagról van szó. Az egyadagos J&J védőoltás esetében a vakcina felvételétől számított 14 nap után lehetséges a beutazás. Ezen túlmenően más vizsgálat nem szükséges a ciprusi látogatáshoz, tekintet nélkül az indulási ország szín szerinti besorolására. Ezenkívül a beutazó nem kerül karanténba, még abban az esetben sem, ha szoros kapcsolatban áll egy pozitív COVID-19-esettel. A narancssárga, a vörös illetve a szürke kategóriába sorolt országokból érkező utasnak az angol nyelvű,oltottságot igazoló védettségi igazolványt / az uniós Covid igazolványt az utazás megkezdése előtti 48 órában fel kell töltenie a CyprusFlightPass rendszerbe és ki kell töltenie a formanyomtatványt. A zöld országból érkezők számára is kötelező a CyprusFlightPass rendszerbe történő regisztráció. A visszaigazolást induláskor és érkezéskor ellenőrzik. A fentiektől függetlenül érkezés után a ciprusi hatóságok véletlenszerű tesztelést végezhetnek. Ciprus 2021. 07. 01-től elfogadja az uniós digitális COVID-igazolványt, melyet fel kell tölteni a CyprusFlightPass elektronikus platformra is. Az illetékes EU-hatóság -ideértve az Európai Gazdasági Térség hatóságait is - által kiállított érvényes uniós digitális igazolvány (EUDCC) birtokában lévő személyek beléphetnek a Ciprusi Köztársaság területére, ha ezen igazolvány:
vagy
vagy
vagy
Karanténkötelezettség: Magyarországról érkezők esetében nincs, egyébként országkategória függvényében.
Mi történik azokkal a turistákkal, akiknek ciprusi tartózkodása alatt a COVID-19 tesztje pozitív lesz? A ciprusi kormány elkötelezett amellett, hogy gondoskodjon minden olyan utasról, annak családtagjáról és közeli kontaktjáról, akinek a szigeten való tartózkodása során pozitív lett a tesztje. A kormány ebben az esetben fedezi a szállás, étkezés és gyógyszeres kezelés költségeit. A repülőtéri transzfer és a hazatérés költségeinek fedezése az utas felelőssége. További naprakész információ az alábbi honlapon található: https://www.visitcyprus.com/index.php/en/cyprus-covid19-travel-protocol A Turisztikai Alminisztérium a következő e-mail címre várja az utazók megkereséseit: travel2020@visitcyprus.com Helyi járványügyi szabályok: Maszkviselés:kültéren és beltéren is kötelező, 12 éves kor felett. Turistákra vonatkozó szabályok Május 10-től - a fenti beutazási feltételeket betartva - a turistáknak már csak a szigetre érkezés előtt kitöltött CyprusFlightPass-szal kell rendelkezniük ahhoz, hogy a Ciprusi Köztársaság területén szabadon közlekedhessenek. A turistáknak a rendszeren keresztül kézhez kapott CyprusFlightPass- t egész tartózkodásuk alatt vagy kinyomtatva maguknál szükséges tartaniuk, vagy pedig azt mobiltelefonjukra lementve tárolni, és maguknál tartani. Hol kérhetik a turistáktól a CyprusFlightPass bemutatását?
Hol nem kérhetik a CyprusFlightPass bemutatását?
forrás: https://konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok?ciprus |
|||||
![]() |
! | védettségi igazolvánnyal | védettségi igazolvánnyal | Bővebb információ | |
2021.05.20.2021. 05. 15-től Magyarország állampolgárai korlátozás (teszt, karantén) nélkül léphetnek be Csehországba a két ország közötti megállapodás értelmében, amennyiben rendelkeznek az oltottságot igazoló, magyar illetékes hatóság által kiállított érvényes igazolással (védettségi igazolvány), függetlenül az oltás típusától, az alábbiak szerint: 2021.07.12.2021. július 9-től a Cseh Köztársaságba való belépés szabályai az alábbiak szerint változnak:
Magyarország június 22- től zöld kategóriába kapott besorolást. A zöld besorolás következtében a kétszer oltott magyar állampolgárok ugyanolyan feltételekkel utazhatnak be, mint a járvány kitörését megelőzően, tehát teszt nélkül, míg az egyszer vagy egyáltalán nem oltottak negatív teszteredmény (72 órás PCR vagy 24 órás antigén) birtokában utazhatnak be. Az online regisztrációs formanyomtatvány kitöltése a Magyarországról érkezőknek is kötelező az alábbi linken: www.prijezdovyformular.cz Továbbra is szükséges betartani a Cseh Köztársaság Egészségügyi Minisztériumának általános járványkezelési szabályozásait (https://koronavirus.mzcr.cz/en/) 2021. 05. 15-től érvényes az a Magyarország és Csehország közötti megállapodás melynek értelmében, az oltottságot igazoló, magyar illetékes hatóság által kiállított érvényes igazolásokat (plasztik és papír védettségi igazolvány), függetlenül az oltás típusától Csehországban a vendéglátóipari egységek és kereskedelmi szálláshelyek elismerik:
Be lehet-e utazni az országba? Igen. Kell-e teszt? Nem, (kivéve, ha az oltottság részleges vagy nincs). Kell-e regisztrálni? Igen. Karanténkötelezettség: Nincs. Csehországban tartózkodókra vonatkozó egyéb szabályok, információk: A Cseh Köztársaságban egyre csökkenő számú, a járványügyi helyzetből adódó korlátozás van érvényben a járványügyi törvény alapján:
A cseh kormány által fenntartott internetes felületeken, különösen pedig az Egészségügyi Minisztérium, a Belügyminisztérium, illetve a Nemzeti Egészségügyi Intézet honlapjain érhető el további naprakész információ a koronavírussal kapcsolatban. forrás: https://konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok?cseh-koztarsasag |
|||||
![]() |
! | PCR teszttel | védettségi igazolvánnyal | Bővebb információ | |
2021.05.08.2021. április 21-től Dánia meghatározott kritériumrendszer alapján ismét három kategóriát különböztet meg - citromsárga, narancssárga és piros - amely alá a világ országait járványügyi helyzetük rizikófaktora alapján sorol be. Magyarország jelenleg a narancssárga kategória kritériumainak felel meg. Az alábbiakban ismertetett feltételek a Magyarországról, tehát mint narancssárga országból történő beutazás kondícióit és szabályait részletezik. Be lehet-e utazni az országba? 2021. május 1-től, citrom- vagy narancssárga besorolás alá eső EU/Schengeni tagállamban állandó lakóhellyel rendelkező, és teljes védettséget élvező személyek, korlátozás, - azaz teszt- és karanténkötelezettség, valamint alapos indok megléte - nélkül, beutazhatnak Dániába. Vakcina révén kialakult védettséget azon személyek esetében ismerik el a dán a hatóságok, akik az EMA által elfogadott vakcina egyikéből megkapták a szükséges számú oltást, és azóta legalább 14 nap telt el, de nem több, mint 180. Tehát a védettséget egyelőre azoknál ismerik el, akik az EU és a Schengeni térség egy tagállamában állandó lakóhellyel rendelkeznek, s az oltásokat is ezen tagállamok egyikében kapták. Dánia noha kizárta nemzeti oltási stratégiájából az AstraZenecát és a Johnson&Johnsont, az oltási igazolványokon elfogadja mindkét vakcina általi védettséget. Dokumentáció: Mindaddig, amíg az egységes európai korona-útlevél nem kerül kiadásra, addig a dán hatóságok elfogadnak minden olyan dokumentációt, amely megegyezik a dán koronaigazolványban („coronapas”) feltüntetett adattartalommal. Azaz tartalmazza, az utazó személy
Dánia elfogadja a magyar hatóságok által kiállított kétnyelvű védettségi igazolványt az oltással egyidőben kiállított oltási kézikönyvvel együtt, ugyanis a két igazolás adattartalma együttesen tesz eleget a dán követelményeknek. A magyar nyelvű oltási kézikönyvet nem szükséges külön hiteles fordítással ellátni. Koronavírus fertőzésen korábban átesett személyt nem tekintenek fertőzőnek a dán hatóságok, amennyiben ezt az adott személy igazolni tudja egy 14 napnál régebben, de 180 napnál korábban elvégzett pozitív PCR vagy antigén teszttel. (Ezen személyek, noha teszt- és karantén kötelezettség alól mentesülnek, alapos indok megléte ugyanúgy szükséges az országba való belépéshez). Repülővel: Csak olyan repülőgép érkezhet Dániába (légitársaság felelőssége), amelynek utasai (állampolgárságtól függetlenül) rendelkeznek egy a beszállás előtt 48 óránál nem régebb elvégzett, - angol nyelven kiállított - negatív koronavírus teszttel (PCR vagy gyorsteszt). A 48 órás tesztkötelezettség alól kivételt élveznek:
Autóval / vonattal / busszal / komppal: Dán állampolgárok és állandó dániai lakhellyel rendelkező külföldi állampolgárok korlátozás nélkül beutazhatnak. Állandó dániai lakhellyel nem rendelkező külföldi állampolgárok számára a belépés alapos indok fennállása esetén lehetséges. A belépés feltétele továbbá egy 48 óránál nem régebbi negatív koronavírus-teszt (PCR vagy gyorsteszt) bemutatása. A 48 órás tesztkötelezettség alól kivételt élveznek:
Egy darab 48 óránál nem régebbi negatív koronavírusteszt (PCR vagy gyorsteszt), amely tartalmazza a belépni szándékozó személy nevét, a mintavétel időpontját és eredményét angol nyelven. Tesztkötelezettség alól mentesülnek azon személyek, akik:
2021. május 1-től, citrom- vagy narancssárga besorolás alá eső EU/Schengeni tagállamban állandó lakóhellyel rendelkező, és teljes védettséget élvező személyek, korlátozás, - azaz teszt- és karanténkötelezettség, valamint alapos indok megléte - nélkül, beutazhatnak Dániába.
A Dániába utazók belépéskor COVID-19 teszt szűrésen kell átesniük és 10 napos karanténba kell vonulniuk. A 10 napos karantén, egy a 4. nap után elvégzett PCR teszt negatív eredményével oldható fel. A repülővel érkezőknek az első tesztet (gyorstesztet) még a repülőtéren kell elvégezniük karanténba vonulás előtt, míg az autóval, vonattal és hajóval beutazóknak a Királyságba való belépést követő 48 órán belül kell szűrést végeztetniük. Karanténkötelezettség alól mentesülnek:
forrás: https://konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok?dania |
|||||
![]() |
! | PCR teszttel | védettségi igazolvánnyal | Bővebb információ | |
2021.04.19.
Az „erősen fertőzött” ország meghatározása: 14 nap alatt összesen több mint 150 pozitív eset jut 100.000 főre. Magyarország jelenleg ebbe a kategóriába esik. Az „erősen fertőzött” országokból, így Magyarországról, vagy azok 14 napon belüli érintésével érkező 12 évnél idősebb beutazóknak indulásuk előtt 72 órán belül Covid-19 PCR tesztet csináltathatnak. Azok, akik az indulás előtt 72 órán belül nem csináltattak tesztet - negatív eredménnyel - leteszteltethetik magukat Észtországban térítés ellenében, azonnal megérkezésük után. A negatív „indulási teszt” ellenére főszabályként 10 napra kell karanténban maradni az Észtországba érkezés után. A 10 napos karantén lerövidíthető az első teszt elvégzését követő 6. napon elvégzett második teszttel, ha az is negatív. Aki nem tesztelteti le magát, annak kötelezően 10 nap karanténba kell vonulnia. A beutazást megtagadhatják attól, akin nyilvánvalóan látszanak a koronavírus-fertőzés tünetei. Mindenkinek magának kell megszerveznie a tesztelést. Az észt Rend- és Határőrség tájékoztatója a beutazásról és a Covid-19 szabályokról: https://www.politsei.ee/en/instructions/emergency-situation (angolul) Az országok besorolása az észt Külügyminisztérium honlapján, alábbi linken követhető, amelyet péntekenként késő délután szoktak frissíteni és a következő hét hétfőjétől érvényes szabályokat tartalmazza: https://vm.ee/en/information-countries-and-self-isolation-requirements-passengers (angolul)
24 órával az utazás előtt lehet kitölteni. Az emailben történt visszajelzést kérhetik az országba történő belépéskor. Ha elektronikus formában nem töltik ki, akkor érkezéskor sorba kell állni és papír alapon ki kell tölteni. https://iseteenindus.terviseamet.ee (angol)
Aki nem tesztelteti le magát, annak kötelezően 10 nap karanténba kell vonulnia. A 10 napos karantén lerövidíthető az első teszt elvégzését követő 6. napon elvégzett második teszttel, ha az is negatív. Akiket két dózissal beoltottak vagy Covid-19-fertőzésben átestek az elmúlt 6 hónapban nem kell karanténba vonulniuk ha fertőzöttel kerültek közeli kontaktusba, illetve ha magas fertőzöttségű országból utaznak Észtországba. Minden más korlátozó intézkedés viszont érvényes rájuk is. forrás: https://konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok?esztorszag |
|||||
![]() |
! | PCR teszttel | védettségi igazolvánnyal | Bővebb információ | |
2021.04.27.
A Finnair légitársaság a Finnországba utazó 12 év feletti személyektől az induláskor negatív koronateszt eredményt kér. 2021. május 11-től elfogadja a COVID-19 oltási igazolást is, amennyiben az oltást az utazás megkezdése előtt minimum 21 nappal adták be. Az oltás első adagja elegendő, de az oltási igazolást csak akkor tekintik érvényesnek, ha az a WHO vagy EMA által engedélyezett oltóanyaggal történt. (Az oltási igazolás tartalmi követelményeit lásd a lentebbi linknél.) Aki a negatív teszteredményt igazoló dokumentumot nem tudja bemutatni, nem engedik felszállni a légitársaság járatára. (A tranzit utasokra ez a szabályozás nem vonatkozik, hacsak a célországban azt meg nem követelik!) Az alábbi teszteket fogadja el a Finnair:
A megbízható egészségügyi szakember által kiadott igazolásokat papír alapon, illetve elektronikus úton kiállítva is elfogadják. Az igazolást angol nyelven kérik (melyen kívül még elfogadják a francia, német, spanyol és svéd nyelvű igazolásokat, ha a kiindulási ország nyelvei az előbbiek). Részletes, angol nyelvű tájékoztató itt található. A kockázatos országból – így Magyarországról - Finnországba érkezők esetében számos határátkelőnél, pl. a helsinki reptéren, a helsinki és turkui hajókikötőben, az orosz-finn határátkelőhelyen,Vaalimaaban egészségügyi szűrővizsgálatot végeznek. Aki nem tud negatív teszteredményt bemutatni, azt tesztelére kötelezhetik. A tesztelési kötelezettség alól mentesülnek:
a COVID-vakcinával beoltott személyek vonatkozásában Finnország nem hozott külön rendelkezést, rájuk is az általános szabályok vonatkoznak.
az utas állapotától függően: Ha nincs tünete úgy önkéntes karantén betartását kérik, ha beteg, akkor előírhatnak számára hatósági karantént. A finn hatóságok kérik ezen telefonos alkalmazás használatát, amely pontos és testre szabott (az utas által megadott adatok alapján) utasításokat tartalmaz a karantén szabályairól. Ha valaki 72 óránál nem régebbi negatív teszttel érkezik Finnországba és a tartózkodás időtartama nem haladja meg a 72 órát, nem szükséges egy második teszt elvégzése, illetve nem kell karanténba vonulnia. A beutazót kérik, hogy 14 napra vonuljon önkéntes karanténba. A karanténból előbb kijöhet, ha kettő – minimum 72 óra eltéréssel végzett – koronatesztjének eredménye negatív. A karantént a beutazó a lakóhelyén vagy a szálláshelyén töltheti le. A karantén ideje alatt a saját családon kívüli találkozás kerülendő. A karantén alatt zárt térbe kimozdulni (bolt, tömegközlekedési eszköz, munkahely, stb.) nem szabad, a szabad levegőn lehet tartózkodni. A beutazó a repteret taxival, vagy családtag autójával hagyhatja el. A tömegközlekedés használatát kerülni kell, az csak akkor megengedett, ha más lehetőség nincs. Finnországban nem ellenőrzik a hatóságok a karantén betartását, ugyanakkor azt nyomatékosan kérik! A hatóságilag elrendelt karantén megszegése bírsággal vagy szabadságvesztéssel büntethető. forrás: https://konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok?finnorszag |
|||||
![]() |
! | Green pass / PCR teszttel | védettségi igazolvánnyal | Bővebb információ | |
2021.05.11.
Magyarországról jelenleg szabadon be lehet utazni Franciaországba - vagyis Magyarországról érkezve nincs szükség a belépéshez rendkívüli indokra, nincs szükség karanténra - az alábbi beutazási feltételek teljesítése és igazolása esetén:
ad 1. Megfelelő oltottság:
a védettséghez szükséges időtartam eltelte:
A Sputnik és a Sinopharm oltás NEM elfogadott, az ezen oltásokat követően felvett harmadik oltás (ha nem egy dózisú) sem jelent Franciaországban megfelelő oltottságot! A magyar védettségi igazolvány önmagában nem elegendő a megfelelő oltottság bizonyítására. Olyan (elektronikus vagy papír alapú angol vagy francia nyelvű) igazolást fogadnak el, amely tartalmazza a megfelelő oltás típusát és beadásának dátumát is. Az elektronikus igazoláshoz az itt letölthető applikáció megfelelő: https://www.eeszt.gov.hu/hu/nyito-oldal (amennyiben a megfelelő oltottsági feltételeknek megfelel). A franciák az uniós digitális Covid-igazolványt (=európai védettségi igazolás=pass sanitaire) használják https://www.gouvernement.fr/info-coronavirus/pass-sanitaire ad 2. PCR- illetőleg antigén-teszt: 72 óránál nem régebbi negatív PCR- vagy antigén-tesztet is elfogadnak. Bizonyos célpontok (Korzika, tengerentúli területek) esetén a 48 óránál nem régebbi teszt az előírt. Tesztelnie szükséges tehát a beutazáshoz:
ad 3. Átesettség: elfogadható az is, ha a beutazó igazolja, hogy a beutazást / az igazolás felhasználását megelőző 6 hónap folyamán átesett koronavírus-fertőzésen, vagyis a megfertőződéstől számított 11 nap eltelt, de 6 hónap még nem. Az oltási vagy teszt elvárásokon túl becsületbeli nyilatkozatok kitöltését is kéri a francia fél, ezekről az alábbi honlapon tájékozódhat angolul is: https://www.interieur.gouv.fr/Actualites/L-actu-du-Ministere/Certificate-of-international-travel
Arra vonatkozóan, hogy szükséges-e az oltás és mi tekinthető megfelelő oltottságnak lásd az a) pontot.
Az európai térségből érkezők beutazása tesztmentes az áruszállítás, határmenti térségben lakók és dolgozók részére.
Az európai térségből érkező, de az ezt megelőző 30 napon belül narancssárga vagy piros jelzésű országokban is tartózkodó utazóknak be kell tartaniuk az ilyen utazókra alkalmazandó eljárást. (lásd II. és III. pontok.) Tájékoztatásul a Francia országbesorolási kategóriák egészségbiztonsági szempontok szerint:
Helyi járványügyi szabályok: Franciaországban egészségügyi vészhelyzet van érvényben. 2021. június 9 óta kötelező a pass sanitaire (=uniós covid igazolvány=egészségügyi védettségi igazolás) használata (ld. a) a fenti pontot), melyet szigorúan ellenőriznek is. Vagyis, aki nem (megfelelően) oltott vagy átesett), akkor az alábbi szolgáltatások igénybevételéhez 72 óránként teszteltetnie szükséges. A pass sanitaire kötelezően felmutatandó a múzeumokban, éttermekben, szállodákban, a szabadidős és kulturális szolgáltatásokat nyújtó helyekre történő belépéshez (50 fő felett), a távolsági utazáshoz (vonat, busz, repülő), valamint az éttermek, bárok, a nagyobb bevásárlóközpontok és kávézók vendégeinek, valamint kórházi, vagy idősotthonok látogatóinak. Szeptember 30-tól 12 éves és 2 hónapos életkor fölött kötelező lesz a pass sanitaire használata. (A gyakorlatban ez az igazolás egy QR-kód felmutatásának kötelezettségét jelenti a szolgáltatást igénybe vevő részéről, melyet a szolgáltató hely beolvas és ellenőriz. A franciák a tousanticovid applikációt használják. A magyar EESZT-portálról letöltött igazolás is megfelelő.) Egyéb gyakorlati információk a Franciaországi tartózkodáshoz: Tesztelés: elfogadják a PCR- és az antigén-teszteket is. A PCR-tesztek maximum 24-48 óra alatt elkészülnek, az antigén tesztek rövid (akár 10-15 perces) várakozás után. A PCR-teszt ára 43,89 euró, az antigén teszt ára 25-30 euró. Carte vitale-lal, titre de séjourral ingyenes, de előfordulnak olyan helyek is, ahol ezek nélkül is ingyenes a teszt. A városban mindenhol találhatók alkalmi sátras tesztelőhelyek, ahol bejelentkezés nélkül lehet teszteltetni. A legtöbb ilyen helyen antigén tesztet készítenek. Maszkviselés: A beltéri nyilvános terekben (üzletek, irodák, iskolák stb.) és a tömegközlekedési eszközökön a maszk viselése kötelező. Nem kell maszkot viselni olyan helyeken, ahol egészségügyi igazolványra van szükség (bár a helyi hatóságok ezt felülvizsgálhatják). Kint tartózkodáshoz nem kell maszkot viselni, kivéve azokat a helyeket, ahol a társadalmi távolságtartás nem lehetséges (sorok, szabadtéri piacok, vasútállomások stb.). Szükség esetén a helyi hatóságok előírhatják maszk viselését más helyeken. forrás: https://konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok?franciaorszag |
|||||
![]() |
! | Oltási igazolás/ antigén gyorsteszt | védettségi igazolvánnyal | Bővebb információ | |
A görög hatóságok a következő feltételek mellett fogadják el a COVID-19 betegségen átesett személyek igazolását: Az állami, vagy az illetékes állami szerv által hitelesített magán laboratórium igazolásán a fent felsorolt nyelvek valamelyikén tartalmaznia kell a következő információkat: A személy neve, a megbetegedés dátuma. Az igazolás érvényessége a megbetegedés (pozitív PCR vagy rapid antigén teszt) dátumától számított a 30. naptól a 180. napig terjedő időszakra szól. A védettségi igazoláson szereplő névnek meg kell egyeznie az igazolás birtokosának útiokmányában szereplő névvel. Eddigi információink szerint, amennyiben a COVID-19 betegséget szerológiai vizsgálatokkal, antitestek jelenlétéből mutatták ki, az erről szóló dokumentumot nem fogadják el védettségi igazolásként a görög hatóságok. A beoltottak és a betegségen átesett személyek esetében minden esetben javasoljuk az EU Digitális Covid 19 igazolás kinyomtatását/használatát.
A Görögországba érkezőknek a beutazástól számított 72 óránál nem régebbi negatív PCR tesztről, vagy 48 óránál nem régebbi negatív Rapid/antigén gyors tesztről kell bemutatniuk igazolást, amennyiben nem rendelkeznek oltási igazolvánnyal, vagy védettséget igazoló okmánnyal Az állami, vagy az illetékes állami szerv által hitelesített magán laboratórium igazolásán angol, francia, német, olasz, spanyol, vagy orosz nyelv valamelyikén fel kell tüntetni a letesztelt személy nevét, amelynek egyeznie kell a személyazonosító igazolványon, vagy útlevélen szereplő névvel. 12 év alatti gyermekektől nem kérnek PCR vagy gyors(rapid) tesztet. A bemutatott negatív PCR teszt/gyorsteszt vagy az 1) d. pontban ismertetett kritériumok szerinti oltási, vagy védettségi igazolvány ellenére a görög hatóságok fenntartják a jogot, hogy gyorstesztet, esetleg PCR tesztet végezzenek el az országba közúton és légi úton érkező utasokon. A rapid teszt esetében helyben megvárják az eredményt. Amennyiben a véletlenszerűen kiválasztott személyen PCR tesztet végeznek el, annak eredményét a szálláshelyén maradva kell megvárnia. Pozitív teszt esetén, amennyiben oltott személy lesz pozitív, akkor 7 nap karantént írnak elő, oltatlan személy esetében viszont 10 nap kötelező karantént szabnak ki. (FONTOS! a karantén megszegése 5 ezer euró büntetéssel jár) Lefkada, Salamis és Evia szigetek kivételével az ország összes szigetére Görögországon belülről is, mind légiúton mind hajóval, csak oltási, vagy védettségi igazolvánnyal, vagy negatív teszt igazolás (72 órán belüli PCR, vagy 48 óránál nem régebbi rapid antigén teszt), bemutatásával lehet belépni. 12 év alatti gyermekek szabadon védettségi igazolvány/teszt bemutatása nélkül utazhatnak szüleikkel. A tesztek meglétét a légitársaságok és a hajótársaságok a beszállás előtt ellenőrzik. Fontos kihangsúlyozni, hogy ez a szabály csak azokra vonatkozik, akik már az országon belül tartózkodnak, és onnan szeretnének egy szigetre utazni. Aki külföldről érkezik egy szigetre, csak oltási, vagy védettségi igazolvánnyal, vagy 72 óránál nem régebbi negatív PCR teszt vagy 48 óránál nem régebbi negatív antigén gyorsteszt igazolást mutatnak be (a tesztekkel kapcsolatos kritériumok az 1) b pontban), vagy átestek a COVID-19 betegségen. Az Egyiptomból, Albániából, Argentínából, Bulgáriából, Brazíliából, Georgiából, Kubából, az Egyesült Arab Emírségekből, Indiából, Kínából, Marokkóból, Észak Macedóniából, Líbiából, Pakisztánból, Oroszországból és Törökországból negatív teszttel, vagy betegségen átesettséget igazoló iratokkal légi úton érkező összes utast, állampolgárságtól függetlenül kötelező tesztnek vetik alá.
Az utazás megkezdése előtt a Görögországba belépőnek kötelező a Passenger Locator Form (PLF) kitöltése. Az angol nyelvű online nyomtatványt a következő linken érhetik el: https://travel.gov.gr/ A kitöltés után az utas kap egy QR kódot, amelyet be kell mutatnia a határellenőrzést végző hatóságoknak. A QR kódot az utas a mobil telefonja segítségével, vagy kinyomtatott formában mutathatja be. A légitársaságok már felszállás előtt ellenőrzik a QR kód meglétét. Jelenleg csak abban az esetben lehet megkezdeni az utazást, amennyiben az utas megkapta a QR kódot. Kitöltési segédletet https://www.ibusz.hu/plf A PLF esetében lehetőség van a családtagok felvételére, egy PLF-ben való szerepeltetésére. A PLF kitöltésére korábban 24 órával az utazás megkezdése előtt volt csak lehetőség, ezt a szabályt eltörölték. PLF kitöltésével kapcsolatos technikai kérdések megválaszolásara a görög állam egy telefonvonalat üzemeltet. A 00 30 215 5605151 telefonszám görög idő szerint 09.00 és 21.00 között hívható (görög vagy angol nyelven) kizárólag tájékoztató jelleggel. Oltottsággal járó kedvezmények:
Karanténkötelezettség:
Görögországba látogatókra vonatkozó egyéb szabályok, információk: A beutazással kapcsolatos folyamatosan frissülő hasznos angol nyelvű információk találhatók az athéni repülőtér honlapján: https://aia.gr/traveler/travellers-info/faq-for-covid19/ Maszkviselés:
Transzfer szolgáltatások, taxik, autókölcsönzés, saját autó használata
A járványügyi intézkedések betartását szigorúan ellenőrzik a hatóságok, a szabályszegőket pénzbüntetéssel sújtják. A koronavírussal kapcsolatos fejleményekről az Országos Közegészségügyi Hatóság honlapján lehet naprakész információkhoz jutni angol nyelven https://eody.gov.gr/en/covid-19 Továbbá az alábbi linken az athéni nemzetközi repülőtér angol nyelvű tájékoztatója érhető el a koronavírus terjedését megakadályozó intézkedésekről: https://www.aia.gr/traveler/travellers-info/faq-for-covid19 Külföldi utazáshoz szükséges kétnyelvű oltásigazolást az oltottak részére, bármely engedéllyel rendelkező egészségügyi szolgáltató kiállíthat. További részletek: https://www.nnk.gov.hu/index.php/koronavirus-tajekoztato/1158-ketnyelvu-igazolas-sars-cov-2-elleni-vedooltasrol forrás: https://konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok?gorogorszag |
|||||
![]() |
! | Green pass / PCR teszttel | védettségi igazolvánnyal | Bővebb információ | |
2021.09.07.Szeptember 6-tól Magyarország besorolása sárga (’fokozott biztonsági kockázatú ország’) kategóriára változik, így ettől kezdve a Magyarországról Hollandiába utazók esetében szükséges uniós Covid-igazolvány (Covid certificate) / negatív teszteredmény bemutatása. Ennek megfelelően minden 12 év feletti személynek igazolnia kell, hogy: vagy már teljesen be van oltva az alábbiak szerint:
FONTOS: Hollandia uniós Covid-igazolvány hiányában is elfogadja a negatív teszteredményt, részletes információ: https://www.government.nl/topics/coronavirus-covid-19/visiting-the-netherlands-from-abroad/mandatory-negative-test-results-and-declaration/information-on-the-test-result Magyar állampolgárok az alábbi linken keresztül tájékozódhatnak az uniós Covid-igazolvány igénylésének menetéről: https://www.eeszt.gov.hu/oldalvalaszto_tovabb.jsp További hasznos információt az uniós digitális Covid-igazolványról itt olvashat: https://ec.europa.eu/info/live-work-travel-eu/coronavirus-response/safe-covid-19-vaccines-europeans/eu-digital-covid-certificate_hu Be lehet-e utazni az országba? Igen. Szeptember 6-tól Magyarország besorolása sárga (’fokozott biztonsági kockázatú ország’) kategóriára változott, így ettől kezdve a Magyarországról Hollandiába utazók esetében szükséges az uniós Covid-igazolvány (Covid certificate) / negatív teszteredmény bemutatása. Utazásáról az alábbi, angol nyelvű oldalon is tájékozódhat: https://reizentijdenscorona.rijksoverheid.nl/en Kell-e teszt? Igen, amennyiben nem rendelkezik a megfelelő, fentiek szerinti oltások egyikével és még nem esett át a fertőzésen. Szeptember 6-tól Magyarország besorolása sárga (’fokozott biztonsági kockázatú ország’) kategóriára változott, így ettől kezdve a Magyarországról Hollandiába utazók esetében szükséges uniós Covid-igazolvány (Covid certificate) / negatív teszteredmény bemutatása! Kell-e regisztrálni? Nem. Oltottsággal járó kedvezmények:
Karanténkötelezettség: Nincsen. Helyi járványügyi szabályok, általános korlátozó intézkedések: Július 10-től legalább szeptember 19-ig a vendéglátóiparban kötelező a fix ülőhely, nem lehet élőzene és éjfél-reggel 6 között zárva kell lenniük. Bezártak a diszkók és éjszakai klubok, a szabadidős rendezvényeken fix ülőhelyek kellenek, az események maximum 24 órásak lehetnek. Augusztus 14-től max. 750 fős egynapos rendezvényeket fix ülőhelyre való ültetés nélkül szabadban vagy minden oldalán nyitott sátortető alatt lehet szervezni, ha a résztvevőknek van vakcina-/átesettségi igazolása vagy 24 óránál nem régebbi negatív tesztje. Többnapos, „ottalvós” fesztiválokat nem lehet rendezni legalább szeptember 19-ig. Hollandiában a tömegközlekedés működik. Utazása tervezésekor a vonatjáratokról a https://www.ns.nl/en oldalon tájékozódhat, valamint az egész Hollandiára érvényes tömegközlekedési útvonaltervező használatát javasoljuk. Kötelező a szájmaszk használata a tömegközlekedési eszközökön. Maszkról mindenkinek saját magának kell gondoskodnia. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a fenti információkat a közlekedési társaságok ma elérhető tájékoztatása alapján írtuk. Ezért kérjük, hogy a legfrissebb információkért szíveskedjenek folyamatosan figyelemmel követni a fenti honlapokat, valamint nagykövetségünk Facebook oldalát. forrás: https://konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok?hollandia |
|||||
![]() |
! | uniós COVID igazolással | védettségi igazolvánnyal | Bővebb információ | |
2021.08.16.
Az érvényes digitális COVID igazolvány felmutatásával korlátozásmentes és szabad a beutazás. A digitális COVID igazolványnak igazolnia kell a teljes beoltottságot vagy a betegségen való átesettséget az utazást megelőző 9 hónapon, azaz 270 napon belül. (Az oltásokkal kapcsolatos pontos feltételekről az alábbiakban olvashat.) Kivételek: Július 26-ától az Egyesült Királyságból, Ciprusról, Indiából, Oroszországból érkezőktől - a COVID oltást vagy a betegségen való átesettséget igazoló dokumentumoktól függetlenül - a horvát hatóságok kötelező (72 óránál nem régebbi negatív PCR vagy 48 óránál nem régebbi negatív antigén) teszt eredmény bemutatását kérik. A Dél-Afrika, Brazília, Zanzibár területéről érkezőkre egyidejű karantén és PCR tesztelési kötelezettség vonatkozik. A digitális uniós COVID igazolvánnyal nem rendelkezők Magyarországról, az Unió területéről vagy Unión kívüli országból az alábbi feltételek egyikének teljesítésével léphetnek be akadálymentesen Horvátországba. A mintavételtől számított 72 óránál nem régebbi, negatív SARS-CoV-2 PCR teszt (PCR teszt) vagy a mintavételtől számított 48 óránál nem régebbi, az EU-által elfogadott antigén-alapú gyorsteszt felmutatásával. (Az elfogadott antigén-tesztek listája az itt belinkelt dokumentumban található https://ec.europa.eu/health/sites/health/files/preparedness_response/docs/covid-19_rat_common-list_en.pdf). A szerológiai teszteket és a patikában vásárolható gyorsteszteket a horvát hatóságok nem fogadják el. A tesztelést saját költségre a határátlépést követően Horvátországban is el lehet égezni. Ez esetben a teszt eredmény megérkezéséig házi karanténban kell tartózkodni (A horvátországi tesztközpontok listája) A házi karantén pontos címéről, amely lehet apartman, hotel vagy magánház is, a beutazó személy a határon nyilatkozik vagy azt az utazást megelőzően a https://entercroatia.mup.hr/ honlapon keresztül rögzíti. A betegségen való átesettség igazolható: 270 napnál nem régebbi, de az utazást megelőzően legalább 11 nappal korábban kiállított pozitív PCR teszttel vagy antigén-teszttel, vagy a fertőzésen való átesettséget hitelt érdemlően igazoló orvosi igazolással. A pecséttel ellátott orvosi igazolásnak tanúsítania kell a betegségen átesettség időpontját és minden esetben javasolt angol nyelven kiállítani. A horvát hatóságok a magyar nyelvű pozitív PCR teszteredményt vagy pozitív antigén alapú gyorsteszt eredményt elfogadják. A pozitív antitest eredmény, az EESZT-ből nyomtatható igazolás nem felel meg a betegségen való átesettség igazolására. COVID Védőoltással: A horvát hatóságok elfogadják a Pfizer/Moderna/Astra Zeneca/Sputnik/Sinopharm és Janssen oltóanyagokat. A védőoltásokat Horvátországban az oltás felvételétől számított legfeljebb 270 napig fogadják el érvényesnek. A szabad határátlépéshez elegendő az oltások (mindkét dózis) felvételéről szóló igazolást felmutatni, amelyet nem szükséges lefordíttatni. A Janssen vakcinával oltott személyeknél a szabad beutazás az oltás felvételét követő 15. naptól él. Milyen feltételek érvényesek a csak egy oltással/első oltási dózissal rendelkezők esetében? A Pfizer/Moderna/Sputnik vakcina első dózisával oltott személyek esetében Horvátország szabad és korlátozásmentes belépést biztosít, ha az első dózis felvétele után eltelt 22 nap, de nem telt el 42 nap. Tehát, az első dózis felvételét követő 22. és 42. (negyvenkettedik!) nap közötti időszakban. Az AstraZeneca vakcina első dózisával oltott személyek esetében Horvátország szabad és korlátozásmentes belépést biztosít, ha az első dózis felvétele után eltelt 22 nap, de nem telt el 84 nap. Tehát, az első dózis felvételét követő 22. és 84. (nyolcvannegyedik!) nap közötti időszakban. Fontos azonban, hogy a korlátozásmentes belépés kizárólag ebben az időszakban, ezekben az idősávokban érvényes. Ha az első dózis felvételét követő mentességi időszak (a 42. nap, illetve 84. nap) letelik, akkor a beutazó csak a második dózis felvételét követően tud szabadon és karantén-mentesen beutazni. Az a személy, aki az utazást megelőző fél évben átesett a COVID betegségen és ugyanebben a félévben egy oltási dózist felvett, az oltást követő 9 hónapig (270 napig) szintén szabadon beutazhat. Természetesen a betegségen való átesettséget és az, első oltást is igazolni szükséges. Kiskorúakra vonatkozó szabály: a 12 év alatti kiskorúak mentesülnek az uniós digitális COVID igazolás bemutatása alól, ahogyan a tesztelési kötelezettség alól is, amennyiben szüleik/felnőtt kísérőjük társaságában utaznak, és a szülők/kísérők rendelkeznek érvényes COVID igazolással, vagy az előírt negatív (teszteredménnyel vagy a betegségen való átesettséget igazoló dokumentummal. Ez a mentesség nem illeti meg a 12-18. év közötti korosztályt.
Amennyiben a beutazó a fenti pontokban felsorolt lehetőségek közül teszttel kíván beutazni.
A határon minden esetben nyilatkozni kell a Horvátországban tervezett tartózkodás időtartamáról, annak helyszínéről, valamint többnapos tartózkodás esetén a szállás pontos címéről. A torlódás elkerülése, s a várakozási idő csökkentése érdekében javasolt az adatokat a beutazást megelőzően feltölteni a https://entercroatia.mup.hr/ honlapon keresztül. Ezt követően az utas visszaigazoló e-mail üzenetet kap, továbbá megkapja a Horvát Közegészségügyi Intézet útmutatóival és javaslataival kapcsolatos információkat. A fenti honlap magyar nyelven is elérhető. Figyelem: az entercroatia.mup.hr oldallal kapcsolatban tapasztalt regisztrációs és informatikai hibákra tekintettel a következőket javasoljuk: Csoportos és ugyanazon helyre történő utazás esetén célszerű a csoport (pl. családfő, csoportvezető) legalább egy tagját regisztrálni. Az egy autóban utazók mindegyike töltse ki az űrlapot, és a járművezető személyéhez regisztráljanak. A honlap működésével kapcsolatos problémák észlelésekor javasolt megkísérelni a nyelvi változatok közötti váltást (pl. a magyar nyelvi verzió helyett átváltani az angolra.) Elháríthatatlan technikai problémák esetén, a szükséges regisztrációs adatokat a határátlépéskor, szóban is lehet közölni. További információk itt: http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/hatarrendeszet/regisztraljon-hogy-segithessunk Kivételek: A Horvátországon keresztül tranzitálóknak a horvát határrendőrség iránymutatása szerint nem kell kitölteni az adatlapot. Oltottsággal járó kedvezmények: igen. A COVID védőoltás vagy védettségi igazolvány megléte jelenleg nem feltétele a horvátországi alapvető szolgáltatások (pl. fürdőzés, étterem, szálláshelyek stb.) használatához.
10-napos, illetve speciális esetben 14-napos karantén-kötelezettség van, abban az esetben ha a beutazó nem teljesíti az a) pontban felsorolt feltételeket. Amennyiben a beutazó az fenit pontokban felsorolt lehetőségek közül sem védettségét nem tudja igazolni, sem teszttel nem rendelkezik, akkor kötelező a karantén. Horvátországi járványügyi szabályok:
Teendők koronavírus fertőzés tüneteinek észlelése esetén Amennyiben a COVID-19 fertőző betegség tüneteit észleli, köteles értesíteni szállásadóját, valamint a területileg illetékes járványügyi szakembert. Javasoljuk továbbá a Horvát Közegészségügyi Intézet útmutatásai alapján készített összefoglaló áttekintését a koronavírus fertőzés megelőzéséhez, illetve a tünetek észlelése esetén szükséges teendőkről. Tájékoztatás a koronavírus fertőzés megelőzéséhez szükséges teendőkről Járványügyi helyzet Horvátországban Az aktuális járványügyi helyzetről a https://www.koronavirus.hr/en oldalon, valamint a 113-as koronavírus információs vonalon kaphat tájékoztatást. Közlekedési lehetőségek A repülőterek, kikötők, vasutak, buszjáratok a járványügyi előírásokkal összhangban működnek. Szárazföldi közlekedésről további információ:
Horvátország a fentiekben részletezett beutazási és járványügyi feltételek betartásával az idei évben is készül a turisztikai szezonra. A szezonnal és a tengerparti tartózkodással kapcsolatos legfontosabb információkat egy helyen, a https://www.safestayincroatia.hr/en hivatalos honlapon, magyar nyelven is megtalálja. forrás: https://konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok?horvatorszag
|
|||||
![]() |
! | Nem lehetséges | védettségi igazolvánnyal | Bővebb információ | |
2021.04.27.
Izlandra jelenleg nem utazhat be senki, aki az utazást megelőző 14 napban olyan régióban töltött legalább 24 órát, ahol a covid-19 vírusfertőzés előfordulási rátája 100 000 lakosra vetítve meghaladja a 700 fertőzöttet vagy amely régió fertőzöttségi rátájáról pontos adatok nem elérhetőek. forrás: https://konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok?izland |
|||||
![]() |
! | Green pass / PCR teszttel | védettségi igazolvánnyal | Bővebb információ | |
2021.07.08.Be lehet-e utazni az országba? Igen. Lengyelországba, az EU belső határain történő beutazáskor jelenleg az alábbi igazolások egyikével szükséges rendelkezni ahhoz, hogy ne kelljen karanténba vonulni:
FIGYELEM: A belső határon belépő, 12. életévét még be nem töltött gyermeknek nem szükséges tesztet bemutatnia, ha felügyelete/szülei/ rendelkeznek Uniós Covid-igazolvánnyal, vagy angol vagy lengyel nyelvű igazolással az alábbiakról:
Kell-e teszt? Igen. Az EU belső határszakaszain történő belépésnél –- PCR/NAAT/LAMP típusú molekuláris vagy antigén teszteredményről kiállított angol/lengyel nyelvű igazolást szükséges bemutatni. Mentesül a teszt bemutatásának kötelezettsége alól az, aki rendelkezik az alábbiak valamelyikével Uniós Covid-igazolvány; vagy angol/lengyel nyelvű igazolás arról, hogy valamelyik - az EU által elfogadott – COVID-19 oltóanyaggal teljes körűen be lett oltva, és a második oltás felvétele óta eltelt 14 nap. Az elfogadott oltóanyagok: Pfizer, Moderna, AstraZeneca, Johnson & Johnson, vagy Uniós Covid-igazolvány; vagy annak lengyel/angol nyelvű pecséttel ellátott orvosi papírral történő igazolása, hogy a beutazást megelőző 6 hónapon belül otthoni izoláció/kórházi kezelés során átesett a koronavírus fertőzésen. FIGYELEM: A belső határon belépő, 12. életévét még be nem töltött gyermeknek nem szükséges tesztet bemutatnia, ha felügyelete/szülei/ rendelkeznek Uniós Covid-igazolvánnyal, vagy angol vagy lengyel nyelvű igazolással az alábbiakról: hogy valamelyik - az EU által elfogadott – COVID-19 oltóanyaggal teljes körűen be lettek oltva, és a második oltás felvétele óta eltelt 14 nap 48 órán belül elvégzett negatív teszteredmény Figyelem! A koronavírus fertőzésen való átesettség itt nem alkalmazható. Minden egyéb esetben karanténkötelezettség áll fenn. Amennyiben a teszt negatív, elhagyhatják a karantént. Tesztelni a repülőtereken is lehet. (PCR 540 PLN, az eredmény 24 órán belül kapható meg, antigén 200 PLN, az eredmény 20 perc alatt kézhez kapható.) Kell-e regisztrálni? Nem. Sem a külső, sem a belső határ átlépésekor. A külső határ átlépésekor a karanténra vonatkozó információt meg kell adni. Amennyiben rendelkeznek Uniós Covid-igazolvánnyal, vagy olyan dokumentummal (pl. negatív PCR/NAAT/LAMP vagy antigén teszt, vagy igazolás a felvett, teljes körű, EU-ban elfogadott oltásról, vagy igazoltan átestek a COVID vírusfertőzésen a beutazást megelőző hat hónapon belül), amely a kivételi kategóriába tartozást igazolja, úgy javasoljuk, hogy a repülőgépen kitöltendő lokalizációs laphoz annak fénymásolatát tűzzék hozzá. Információink szerint, amennyiben lokalizációs lapból nem derül ki egyértelműen, hogy az adott személy a dokumentumai alapján karanténmentességet élvez, úgy a lengyel járványügyi hatóság karanténba helyezheti, és azt követően kell majd bizonyítani a karanténmentességre való jogosultságot. Oltás: oltási kötelezettség nincs Mentesülnek a karantén- és tesztelési kötelezettség alól azok, akik Uniós Covid-igazolvánnyal rendelkeznek, vagy igazolják, hogy valamelyik - az EU által jóváhagyott COVID oltóanyaggal teljes körűen be lettek oltva, és a második oltás felvétele óta eltelt 14 nap. Az elfogadott oltóanyagok; (Pfizer, Moderna, AstraZeneca, Johnson & Johnson) Az oltási igazolásnak tartalmaznia kell a személy adatait: név szül. hely, dátum, az oltás típusát, az oltóanyag beadásának dátumait. Formailag lehet az igazolás egy lengyel/angol nyelvű, pecséttel ellátott orvosi papír. Karanténkötelezettség: Van. Az EU belső határának átlépésekor az alábbi személyi kategóriák mentesülnek a karanténkötelezettség alól: akik rendelkeznek Uniós Covid-igazolvánnyal; vagy a beutazást megelőző 48 órán belül elvégzett PCR/NAAT/LAMP vagy antigén teszteredményről kiállított angol/lengyel nyelvű igazolással, vagy akik rendelkeznek Uniós Covid-igazolvánnyal; vagy angol/lengyel nyelvű igazolással arról, hogy valamelyik - az EU által elfogadott – COVID-19 oltóanyaggal teljes körűen be lettek oltva, és a második oltás felvétele óta eltelt 14 nap. Az elfogadott oltóanyagok: Pfizer, Moderna, AstraZeneca, Johnson & Johnson, vagy akik rendelkeznek Uniós Covid-igazolvánnyal; vagy annak lengyel/angol nyelvű pecséttel ellátott orvosi papírral történő igazolásával, hogy a beutazást megelőző 6 hónapon belül otthoni izoláció/kórházi kezelés során átestek a koronavírus fertőzésen a Lengyelországban kereső tevékenységet folytató személyek, szolgálati úton lévő személyek (ez a repülőgéppel beutazókra nem vonatkozik, csak a szárazföldön beutazókra!!!). A keresőtevékenységet és a szolgálati utat hitelt érdemlő módon igazolni kell. FIGYELEM: A belső határon belépő, 12. életévét még be nem töltött gyermeknek nem szükséges tesztet bemutatnia, ha felügyelete/szülei/ rendelkeznek Uniós Covid-igazolvánnyal, vagy angol vagy lengyel nyelvű igazolással az alábbiakról: hogy valamelyik - az EU által elfogadott – COVID-19 oltóanyaggal teljes körűen be lettek oltva, és a második oltás felvétele óta eltelt 14 nap 48 órán belül elvégzett negatív teszteredmény Figyelem! A koronavírus fertőzésen való átesettség itt nem alkalmazható. Milyen helyi járványügyi szabályokat kell betartani: A járványhelyzet jelenleg javuló tendenciát mutat. A napi újabb fertőzöttek száma kb. 500 fő. Május elejétől a kormány komoly mértékű, fokozatos enyhítő intézkedéseket vezet be. Legfontosabb szabályok:
forrás: https://konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok?lengyelorszag
|
|||||
![]() |
! | PCR teszttel | védettségi igazolvánnyal | Bővebb információ | |
2021.04.21.
Az EU, az EGT-országokból, valamint Svájcból és az Egyesült Királyságból nemzetközi személyszállítással vagy magángépjárművel Lettországba történő utazásokat csak sürgős, nélkülözhetetlen esetekben engedélyezik, mint pl. munka, tanulás/képzés, átutazás, orvosi szolgáltatások igénybe vétele, temetés, családegyesítés, lakóhelyre történő visszatérés, kiskorú kísérése. Ezek esetében szükséges a negatív PCR-teszt felmutatása, a „covidpass”-formanyomtatvány kitöltése és a 10 napos önizoláció betartása, továbbá a sürgősséget igazoló dokumentum bemutatása. Amennyiben a Lettországba történő érkezést megelőző 14 napban a beutazó az EU-n, az EGT-n, Svájcon és az Egyesült Királyságon kívüli országban tartózkodott, úgy a lettországi megérkezést követően azonnal második PCR-tesztet is el kell végeztetni a legközelebbi tesztelő helyen. 2021. június 15-ig a harmadik országokból (azaz olyan országból, amely nem tagja az EU-nak, az EGT-nek, nem Svájc és az Egyesült Királyság) érkezőknek is kötelező újabb COVID-19 tesztet csináltatniuk a legközelebbi tesztelő helyen. Ez a gyermekekre és a már beoltottakra is vonatkozik.
A Lettországba érkező és Lettországon átutazó személynek kötelező a negatív (legfeljebb 72 órával Lettországba érkezése előtt elvégzett - a 72 órát a mintavételi időponttól kell számolni, s nem az eredmény kézhezvételétől) negatív PCR (Polymerase Chain Reaction test) COVID-19 teszteredmény bemutatása. A teszt eredményét angol, német, francia vagy orosz nyelven kell felmutatni. Elfogadnak olyan, a tesztet kiváltó orvosi dokumentumot is, amely igazolja, hogy az adott személy nem fertőző (pl. COVID-19 fertőzött volt az elmúlt három hónapon belül és már meggyógyult). Amennyiben repülőgéppel, vonattal, busszal vagy hajón érkezik az utazó, úgy a negatív teszteredményt a felszálláskor kell felmutatni, annak hiányában megtagadják a felszállást. A kivételek közül kiemeljük az alábbiakat:
A Lettországba harmadik országból érkezőknek (ahogy fentebb írtuk) saját költségen azonnal egy másik COVID-19 tesztet is csináltatni kell. A harmadik országokból Lettországba beutazható személyek részletes felsorolását a 360. kormányrendelet 37. pontja tartalmazza. Pozitív teszteredménnyel nem lehet átutazni Lettországon! Bővebb információ angol nyelven:
Minden Lettországba beutazónak (a személygépkocsival érkezőknek is) és Lettországon át tranzitálónak előzetesen elektronikusan regisztrálni kell magát. A beutazónak az elektronikus nyilvántartási űrlapot ("covidpass") nem korábban, mint 48 órával a határátlépés előtt kell kitöltenie, az átutazónak azonban a regisztráció kitöltésétől számítva 12 órán belül át kell haladnia az országon. A regisztrációt követően az utas/a belépő egy QR kódot kap. Meg kell adni többek között a teljes nevet, az úti okmány (személyazonosító igazolvány/útlevél) számát vagy a személyi számot, az E-mail és telefonos elérhetőséget, a beutazást megelőző 14 napban látogatott országokat. Kiskorúak esetében a nyomtatványt a szülőnek vagy gyámjának kell kitöltenie. A QR kód elvesztése esetén a honlapon az E-mail cím megadásával új kódot lehet kérni. A regisztráció elmulasztása esetében 10 és 2 000 euró közötti büntetésre lehet számítani. A vonatkozó törvény szerint az állami rendőrség, az önkormányzati rendőrség, valamint a határőrség is ellenőrizheti, hogy a beutazók/átutazók eleget tettek-e a kötelezettségnek. A személyes adatokat 30 napig tárolják, utána automatikusan törlődnek. A határokon ellenőrzik a QR kód meglétét. A negatív teszteredményt, s az utazás célját is be kell írni. A regisztrációs lap lett, angol és orosz nyelven a következő linken érhető el. Bővebb információ található angol nyelven a következő linken.
A hatályban lévő lett jogszabályok szerint a COVID-19 oltás és annak igazolása jelenleg nem jogosít kivételekre utazáskor, valamint nem ment fel az érvényes járványügyi biztonsági és egyéb követelmények betartása alól. A COVID-19 ellen beoltott személynek is érkezéskor be kell mutatni a negatív PCR-teszt eredményét (nem régebbi mint 72 óra), és a beutazást követően be kell tartani a 10 napos izolációt.
A 10 napos önizolációt a magas COVID-19 esetszámmal bíró országokból érkezőknek (14 nap alatt összesen több mint 50 pozitív eset jut 100.000 főre) a negatív PCR-teszteredmény mellett is be kell tartani! Az önizoláció alatt az alábbiakat kell érteni: Ahogy azt fentebb írtuk, 2021. június 15-ig a harmadik országokból érkezőknek a Lettországba történő belépéskor újabb PCR-tesztet kell csináltatni, s 10 napig önizolációban kell tartózkodniuk a lakhelyükön vagy a Lett Befektetési és Fejlesztési Ügynökség (LIAA) által adminisztrált turisztikai szálláslistán szereplő valamelyik szállodában, amennyiben a rigai repülőtéren levett COVID-19 teszt eredménye negatív. Pozitív teszteredmény esetén a Lett Befektetési és Fejlesztési Ügynökség (LIAA) listáján található valamelyik szállodában kell azonnal karanténba vonulni. A teszt és a szállodai elhelyezés költségét az utazó maga fizeti. Pozitív teszteredmény esetében a szállásra való utat a szállásadó szervezi, de annak költségét az adott személynek kell állnia. Amennyiben a szállásra való eljuttatásban a Rendőrség is részt vesz, annak költségét is az adott személynek kell fedeznie. A szálláshely köteles azonnal tájékoztatni az Állami Rendőrséget, ha a személy az önizoláció idején elhagyta a szálláshelyet. További információ: https://www.liaa.gov.lv/lv/covid19/turistu-mitnes-pasizolacijai forrás: https://konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok?lettorszag |
|||||
![]() |
! | PCR teszttel | védettségi igazolvánnyal | Bővebb információ | |
2021.04.12.
2021. január 29-étől állampolgárságtól függetlenül a Luxemburgba légi úton érkezők esetében a 6 évesnél idősebb személyeknek az indulást megelőzően 72 óránál nem régebben készült negatív PCR tesztet, vagy gyors antigén tesztet kell a beszállás előtt papír alapon illetve elektronikus formában bemutatniuk. A negatív teszteredményhez szükség esetén valamelyik luxemburgi közigazgatási (francia, német, luxemburgi) vagy angol, portugál, spanyol, olasz nyelven fordítást kell csatolni. Az Európai Unió tagállamain kívüli harmadik országból érkező légiutasoknak ezen kívül a repülőtérre érkezéskor gyors antigén tesztnek kell alávetniük magukat. A teszt visszautasítása esetén 14 napos karanténba kell vonulni. A karantén negatív teszteredmény felmutatása esetén ér véget.
A luxemburgi oltásról nemzeti igazolást állítanak ki, ami csak annak igazolására szolgál, hogy a luxemburgi kormány által szervezett oltási stratégia részeként valakit beoltottak. A luxemburgi hatóságok egyelőre nem rendelkeztek arról, hogy oltási igazolást elfogadnak-e a tesztelési kötelezettség alóli mentesítés érdekében.
forrás: https://konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok?luxemburg |
|||||
![]() |
! | Green pass - Oltással | védettségi igazolvánnyal | Bővebb információ | |
2021.07.13.Be lehet-e utazni az országba? Igen. Július 14-től az összes korábban sárga kategóriás ország, így Magyarország is piros kategóriába kerül, ezért szigorú beutazási feltételeket alkalmaznak:
Kell-e teszt? Igen. Július 14-től a felnőtt kísérővel együtt utazó 5-12 éves gyermekek léphetnek be negatív PCR teszttel Máltára. Kell-e regisztrálni? Igen. A beutazáskor kötelező a kitöltött Passenger Locator Form (PLF) és Public Health Travel Declaration form leadása. Akinek nincs európai digitális változata, az a máltait használhatja. A nyomtatványok a következő linken érhetők el:https://www.maltairport.com/declarationforms/ Oltottsággal járó kedvezmények: Van. Az Európai Digitális COVID Igazovánnyal igazolt Pfizer-BioNtech, Moderna, Oxford-AstraZeneca, és Johnson & Johnson oltások esetén lehetséges a belépés Máltára. A teljes körűen beoltott máltai állampolgár, illetve tartózkodási engedéllyel rendelkezők a máltai oltási igazolásukkal teszt és karantén nélkül visszatérhetnek az országba. Máltára látogatókra vonatkozó egyéb szabályok, információk: Maszk viselés: Július 1-től teljesen beoltott 12 évnél idősebb személyek egyedül, vagy kettesben maszk nélkül tartózkodhatnak a szabad téren. 12 évnél fiatalabb gyermek akkor veheti le a maszkot, ha egy beoltott felnőtt társaságában van. Zárt térben továbbra is kötelező a maszk. 2021. június 1-től a tengerparti strandokon nem kötelező a maszk viselése. Beutazás előtt javasoljuk a máltai egészségügyi hatóság koronavírussal foglalkozó angol nyelvű honlapjának tanulmányozását, ahol a legfrissebb adatokat és tájékoztatást találhatják meg. Kifejezetten a turisták szempontjából találhatók COVID vonatkozású információk a Máltai Turizmus Szövetség oldalán: https://www.mta.com.mt/en/covid-19 Máltán a koronavírussal kapcsolatban a 111-es telefonszámon lehet bejelentést tenni. Nyári szezonra vonatkozó további információ: A beutazásra vonatkozó jogszabály jelzi, hogy az utazást biztosító közös EU dokumentum, illetőleg a bilaterális megállapodások alapján elfogadott nemzeti dokumentum akadálytalan belépésre jogosít Máltára. Az EU dokumentum egyelőre nem lépett érvénybe, bilaterális megállapodást pedig még egyetlen országgal sem kötött Málta. Július 1-től a teljes körű oltással rendelkezők szabad téren, két főig maszk nélkül tartózkodhatnak majd. forrás: https://konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok?malta
|
|||||
![]() |
! | Korlátozás nélkül | védettségi igazolvánnyal | Bővebb információ | |
2021.06.15.Magyarország állampolgárai és az ott tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldiek korlátozás (teszt- és karanténkötelezettség) nélkül léphetnek be Montenegróba. 2) A világjárvány alatti beutazási feltételek az országba: a. Be lehet-e utazni az országba? Igen b. Kell-e teszt? Nem. c. Kell-e regisztrálni? Nem. Montenegróban nincs egészségügyi regisztráció. A turisták beutazásáról és tartózkodásáról szóló regisztrációval kapcsolatos információkat, amely a szállásadó elsődleges felelőssége, megtalálhatja a „Vízum” résznél. d. Karanténkötelezettség: Nincs. h. Beutazás Magyarországra: Magyar állampolgárok Magyarországra történő belépésével kapcsolatban az aktuális információ a következő linken található: klikk ide 3) Montenegróba látogatókra vonatkozó egyéb szabályok, információk: Maszk viselés: Montenegróban beltéren kötelező a maszk viselés, kültéren ha nem biztosított a két méter távolságtartás. A hatóságok fokozottan ellenőrzik a maszkhasználatot, amely be nem tartása pénzbüntetést von maga után! Transzfer szolgáltatások, taxik, autókölcsönzés, saját autó használata
Kijárási korlátozások Montenegróban: Nincsenek. A montenegrói hatóságok fokozott rendszerességgel és szigorral ellenőrzik a közegészségügyi szabályok betartását! Azok megsértése - főként a maszk viselés, a fizikai távolságtartás, vagy a gyülekezési tilalom megsértése - miatt jogi személyek 2.000-től 20.000 euróig, a jogi személy képviselője további 500 eurótól 2.000 euróig, míg magánszemélyek 100-tól 2.000 euróig büntethetők! forrás: https://konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok?montenegro
|
|||||
![]() |
! | PCR teszttel | védettségi igazolvánnyal | Bővebb információ | |
2021.03.08.
Anglia és Skócia is 3 tesztet ír elő a beutazáshoz: egyet az indulást megelőző 3 napon belül kell elvégezni, két további tesztet pedig a beutazást követő 2. és 8. napon.
Felhívjuk a figyelmet, hogy az első COVID-teszt negatív eredményét legkésőbb a brit határőrségnek be kell mutatni, de akár már a légitársaság is kérheti a beszállításkor. A beutazást követő tesztelés részleteire vonatkozóan
Érkezés előtti 48 órában el kell végezni a regisztrációt egy online felületen, ami ide kattintva érhető el . Felhívjuk a figyelmet, hogy az online regisztráció megtörténtének visszaigazolását – akár mobiltelefonról – legkésőbb a belépésnél be kell tudni mutatni, de akár már a légitársaság is kérheti. Ugyancsak felhívjuk a figyelmet, hogy az online regisztráció során valótlan adatok közlését 10.000 fontig terjedő pénzbüntetéssel és/vagy akár börtönbüntetéssel is szankcionálhatják a brit hatóságok.
Az egész országra igaz, hogy a külföldről beutazóknak 10 nap karantént írnak elő, azonban a végrehajtás módja, valamint a kivételek eltérőek lehetnek attól függően, hogy Anglia, Skócia, Wales vagy Észak-Írország az úti cél. Külön kiemelendő, hogy Skócia esetében mindenkinek, aki nem az ún. Közös Utazási Térségből (Common Travel Area) utazik be, házi karantén helyett karanténhotelt kell foglalnia a Skóciára vonatkozó lenti linken keresztül, még a beutazást megelőzően. Skóciában a karanténhotel ára tartalmazza a 2. és 8. napon elvégzendő két teszt árát is. Anglia esetében a beutazást követő két teszthez a mintát a Magyarországról beutazóknak a házi karanténban kell levenni, amihez a tesztcsomagokat ugyanúgy indulás előtt szükséges megrendelni, az Angliára vonatkozó lenti linken keresztül. Wales és Észak-Írország esetében egyszerű házi karanténra kell számítani, tesztkötelezettség nélkül. Részleteket a lenti linkeken olvashatnak.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a karanténhotel foglalásáról, illetve Anglia esetében a beutazást követő két teszt lefoglalásáról szóló visszaigazolást akár már a légitársaság is kérheti, de legkésőbb a határon be kell mutatni. A karantén-szabályokat megszegőket akár 10.000 fontig terjedő pénzbüntetéssel sújthatják. forrás: https://konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok?nagy-britannia
|
|||||
![]() |
! | Nem lehetséges | védettségi igazolvánnyal | Bővebb információ | |
2021.04.29.
forrás: https://konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok?norvegia
|
|||||
![]() |
! | Green pass / PCR teszttel | védettségi igazolvánnyal | Bővebb információ | |
2021. 08. 30.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a hatályos olasz egészségügyi miniszteri rendelet 2021. október 25-ig speciális beutazási szabályokat állapít meg. Olaszország az országokat öt kategóriába sorolja, amelyekben eltérő szabályok érvényesülnek mind a beutazás, mind a kiutazás vonatkozásában. Az önre vonatkozó szabályokat befolyásolja, hogy az Olaszországba történő belépést megelőző 14 napban mely országokban járt. Részletes tájékoztatás az alábbi hivatkozásokon érhető el: https://infocovid.viaggiaresicuri.it/index_en.html http://www.viaggiaresicuri.it/approfondimento/saluteinviaggio/coronavirus/L'Italia A Magyarországról érkező utasok („C” kategória) uniós digitális Covid-igazolvány (Certificazione verde COVID-19), vagy azzal egyenértékű igazolás birtokában karanténkötelezettség nélkül léphetnek be, ha az igazolás:
Egyenértékűnek számít az az igazolvány, amely valamennyi, az uniós digitális Covid-igazolvány kiállításához szükséges adatot tartalmazza (pl. Japán, Kanada, USA, Izrael által kiállított védettségi igazolvány). Különösen ilyen az egészségügyi szolgáltató által angol vagy olasz nyelven kiállított negatív, papír alapú vagy digitális teszteredmény, amennyiben az utazó a beutazást megelőző legalább 14 napot „C” listán szereplő országban töltötte. A 6 éven aluliak mentesülnek az AG/PCR teszt elvégzésének kötelezettsége alól. 6 éves kor felett valamennyi beutazóra egységesen, a korábbi felsorolásnak megfelelő szabályok vonatkoznak. 2021. május 24-től minden beutazó nagykorú személy köteles a következő hivatkozáson található elektronikus adatlapot (PLF) kitölteni a beutazás előtt: https://app.euplf.eu/#/ Amennyiben erre nincs lehetősége, az adatlap papír alapon is bemutatható az ellenőrzés alkalmával. A kiskorúakra vonatkozó nyilatkozat a szülői adatlapon tehető meg. Kell-e teszt? Igen.
Kell-e regisztrálni? Igen.
Oltottsággal járó kedvezmények: Vannak.
A belföldön érvényesülő kedvezményekről külképviseleteink honlapján tájékozódhat:
Karanténkötelezettség: Van.
Helyi járványügyi szabályok:
Nyári szezonra vonatkozó további információ: Európai Uniós országból Olaszországba a turisztikai célú beutazás lehetséges. forrás: https://konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok?olaszorszag |
|||||
![]() |
! | Korlátozás nélkül (Uniós COVID-igazolvány) | védettségi igazolvánnyal | Bővebb információ | |
2021.08.16.
Magyar állampolgár Magyarország területéről korlátozás nélkül beléphet. Magyar állampolgár más ország területéről az adott ország zónabesorolásának megfelelő korlátozásokkal léphet be. (országok aktuális zónabesorolása itt található) A magyar „védettségi igazolványt” a hatóságok nem fogadják el. Az Európai Uniós COVID-igazolványt elfogadják az oltottság, a 72 óránál nem régebbi negatív PCR-tesz, illetve a megelőző 14-180 napban diagnosztizált COVID-19 betegségből való felgyógyulás igazolására. Sárga/vörös zónából érkező gyermekek 6 éves kor alatt korlátozásmentesen utazhatnak be, míg 6 éves kor felett, 16 éves korig 1 db 72 óránál nem régebbi PCR-teszt szükséges a beutazáshoz.
Az érvényes zóna besorolást hetente felülvizsgálják, majd az eredményt változás esetén közzéteszik. A vörös, sárga, zöld zónák országainak felsorolása itt található.
A beoltott személy a teljes oltási folyamat befejezését követő 10. napot követően korlátozásmentesen beutazhat, függetlenül a kiinduló ország zónabesorolásától.
A beoltott személlyel utazó, oltást nem kapott gyermekekre vonatkozóan nincs külön szabályozás, ezért az általános szabályok alapján kerülnek karanténba a sárga, vagy vörös zóna országaiból beutazva. (6 éves kor alatt korlátozásmentesen utazhatnak be gyermekek, míg 6 éves kor felett, 16 éves korig 1 db 72 óránál nem régebbi PCR-teszt szükséges a beutazáshoz).
14 napos karanténba kell vonulniuk a járványügyi szempontból kockázatosnak minősített „vörös, vagy sárga zónából” érkezetteknek. Kivételek az h. pont alatt részletezve. Romániába látogatókra vonatkozó egyéb szabályok, információk: Maszk viselés: A lakáson kívül minden nyilvános zárt térben, valamint üzletekben, tömegközlekedési eszközön, megállókban, rendezvényeken, a munkahelyen kötelező az orrot és a szájat is eltakaró védőmaszk viselése. Tanfolyamok, konferenciák, beltéri, ill. kültéri kulturális, művészeti és szórakoztató rendezvények, valamint beltéri és kültéri sportesemények is tarthatók és látogathatók létszámkorlátozás, ill. kötelező maszkhasználat mellett. Továbbá kisebb magánrendezvények megtartása is engedélyezett. Az éttermek, kávézók, fitnesztermek, uszodák, szállodák és szerencsejáték-termek létszámkorlátozással, de üzemelhetnek. A bárok, klubok, diszkók és játéktermek korlátozott kapacitással üzemelhetnek, de kizárólag beoltott személyek számára. Mindezen szabályok kizárólag a 3 ezrelék alatti fertőzési rátával bíró településekre érvényesek (az elmúlt 14 napban 1000 lakosra vetített új megbetegedések száma). A fertőzési ráta alapján helyi korlátozásokat léptethetnek életbe a megyei vészhelyzeti bizottságok. (üzletek, éttermek bezárása, rendezvények betiltása, egész településekre kiterjedő karantén, stb.) A korlátozások helyszínén arra utaló jelzéseket helyeznek el. Az otthoni karanténban lévőknek folyamatosan figyelniük kell egészségi állapotukat. Nem hagyhatják el a lakhelyet, nem fogadhatnak látogatót, kerülniük kell a kapcsolatot másokkal. Szigorú higiénés szabályokat kell betartsanak (kézmosás, felületek tisztítása, lehetőleg szájmaszk használata, alapos szellőztetés) A tünetek esetleges jelentkezésekor értesíteniük kell az egészségügyi szolgálatot a 112-es sürgősségi hívószámon, amely biológiai mintavételezés után intézkedik a további ellátásukról. A karantén, vagy a helyi korlátozások szabályainak megsértését szigorúan szankcionálják a hatóságok. A folyamatos tájékoztatás érdekében létrehoztak egy Romániából hívható ingyenes információs telefonvonalat (0800-800-358). A szám 24/7-ben hívható. Új kormányzati tájékoztatási portált indítottak (román nyelven). A járványról szóló aktuális adatokat a román Belügyminisztérium Sürgősségi Helyzetek Főosztálya oldalán, illetve a román Egészségügyi Minisztérium tematikus oldalán lehet elérni. Az itt közölt adatokat veszik át a hírügynökségek és egyéb sajtóorgánumok is. Légi összeköttetés:
Belső közlekedési lehetőségek:
forrás: https://konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok?romania |
|||||
![]() |
! | Korlátozás nélkül | védettségi igazolvánnyal | Bővebb információ | |
Bővebben: 2021. 08. 27.
Spanyolország két kategóriába sorolja az országokat: kockázatos és nem kockázatos országok. MAGYARORSZÁG 2021. 06. 21. 0:00-TÓL NEM KOCKÁZATOS BEUTAZÁSI ORSZÁG – Hatályos 2021. 09. 05. 23:59-ig. A kockázatos országok listáját az egészségügyi helyzet függvényében hetente vizsgálják felül és az alábbi linken érhető el: RISK COUNTRIES/AREAS Kockázatosak a listában felsorolt európai országok (ha az adott ország utáni zárójelben egyes területei fel vannak sorolva, akkor csak ezek a területek minősülnek kockázatosnak és az ország többi területe nem számít kockázatosnak, ezáltal az onnan történő beutazásra ugyanazok a feltételek érvényesülnek, mint a nem kockázatos országok esetében. Ha az adott ország után nincs felsorolva egy területe sem zárójelben, akkor az egész ország kockázatosnak minősül.). Valamennyi harmadik ország kockázatosnak minősül, kivéve a lista 2. oldalán felsoroltak. Azok, akik a járvány szempontjából nem kockázatos országból utaznak be (jelenleg Magyarország is ide tartozik), a formanyomtatványt (SPTH) kell kitölteniük előzetesen, azon kívül további kötelezettségük nincsen Azok, akik a járvány szempontjából kockázatos országból utaznak be, a formanyomtatvány kitöltése mellett az alábbi igazolások egyikével kell, hogy rendelkezzenek EU digitális Covid igazolás, amely három féle lehet: I. Igazolás beoltottságról A származási ország illetékes hatósága által kiállított igazolást fogadnak el, amely igazolja, hogy a WHO vagy az EMA (Európai Gyógyszerügynökség) által engedélyezett vakcinával került beoltásra a beutazó. (Jelenleg a SputnyikV vakcina nem tartozik ebbe a körbe.) Az igazolást a vakcina utolsó dózisának (Janssen esetében az 1., a többi vakcina esetében a 2. dózis) beadása napját követő 14. naptól kezdődően fogadják el érvényesnek. Az igazolásnak legalább az alábbi adatokat kell tartalmaznia:
Igazolás teszteredményről A negatív eredményű igazolást fogadják el az alábbi tesztekről és részletek szerint: Nukleinsav-amplifikációs (NAAT) teszt (= PCR, TMA), ha a mintavételre 72 órán belül került sor az országba belépéstől visszafelé számítva vagy antigén gyorsteszt, ha a mintavételre 48 órán belül került sor az országba belépéstől visszafelé számítva. Az Európai Bizottság által közzétett alábbi listán szereplő antigén tesztek az elfogadottak: Elfogadott antigén tesztek Az igazolásnak legalább az alábbi adatokat kell tartalmaznia:
Igazolás arról, hogy átesett a COVID-19 betegségen Illetékes hatóság vagy egészségügyi szolgáltató által kiállított igazolást fogadnak el feltéve, hogy az első pozitív eredményű NAAT (=PCR, TMA) teszt elvégzését követően legalább 11 nappal később állították ki. Az igazolás érvényessége a teszt elvégzése dátumától számított 180. napon lejár. Az igazolásnak legalább az alábbi adatokat kell tartalmaznia:
A Kanári-szigetekre (ideértve Tenerifét) vonatkozó aktuális külön helyi szabályozásról Magyarország Kanári-szigeteki Tiszteletbeli Konzulátusának oldalán tájékozódhatnak. Felhívjuk a Kanári-szigetekre utazók figyelmét arra, hogy a beutazási szabályok mellett a hivatalosan regisztrált turisztikai szálláshelyek egyéb feltételeket is megkövetelhetnek (pl.: igazolás teszteredményről és/vagy oltásról) függetlenül a kiindulási ország kockázatmentességétől, ezért indulás előtt néhány nappal feltétlenül egyeztessenek a kiválasztott szállás ügyfélszolgálatával. Továbbá mindenképpen javasoljuk a covidra is kiterjedő utasbiztosítás megkötését. A Baleár-szigetekre vonatkozó aktuális külön helyi szabályozásról a Baleár-szigeteki kormányzati honlapon tájékozódhatnak. A beutazási szabályok megsértése vagy nem teljesítése esetén pénzbírság kiszabására kerülhet sor. Spanyolország fenntartja a harmadik országok állampolgáraira vonatkozó beutazási tilalmat. A beutazási tilalom alól kivételt képeznek azok a természetes személyek, akik az Európai Unió valamely tagállamában, a Schengeni övezet valamely tagállamában, az Andorrai Hercegségben, a Monacói Hercegségben, Vatikánvárosban vagy San Marino Köztársaságban rendelkeznek szokásos tartózkodási hellyel. A beutazási tilalom nem terjed ki a nem kockázatosnak minősített harmadik országok állampolgáraira (ld. fentebb). További kivétel a beutazási tilalom alól az, aki COVID-19 ellen beoltott és ezt a spanyol Egészségügyi Minisztérium előírásai szerint igazolja (az elfogadott oltások és részletszabályok ld. fentebb). Ugyanakkor a fenti személyi körre vonatkozóan is a beutazást megtagadhatják a nem nélkülözhetetlen beutazások esetében, valamint akkor, ha a beutazó nem felel meg a COVID-19 járvánnyal összefüggésben meghozott egészségügyi előírásoknak.
Amennyiben az utazó kockázatosnak minősített országból utazik be és nem rendelkezik igazolással a beoltottságról, vagy igazolással arról, hogy átesett a COVID-19 betegségen. A 12 év alatti kiskorúaknak ilyen esetben sem kell teszttel rendelkezniük.
Azoknak, akik beutaznak az országba – beleértve azokat is, akik tranzitálnak más országba – kötelező kitölteniük (az eddig is érvényes előírásokkal megegyezően) egy formanyomtatványt az indulás előtt. A formanyomtatvány kitöltése után az utas egy QR-kódot kap a megadott e-mail címre, amelyet be kell mutatni egyrészt az indulás előtt a beszállást kezelő személyzetnek, másrészt érkezéskor az ellenőrzés során. A QR-kód bemutatható kinyomtatva vagy telefonról is. A formanyomtatvány a https://www.spth.gob.es honlapon vagy a SPAIN TRAVEL HEALTH – SpTH applikáción keresztül tölthető ki. Ha a formanyomtatvány kitöltése során problémába ütköznek, a spth@sanidad.gob.es e-mail címre írjanak (mellékeljék a hibaüzenetről készített képernyőfotót és a levél tárgyában jelöljék meg, hogy a honlapot vagy mobil applikációt használták.) Oltottsággal járó kedvezmények:A fenti pontban meghatározott részletek szerint, aki rendelkezik Igazolással a beoltottságról, az korlátozástól mentesen utazhat be az országba. A SptunyikV vakcinával beoltottakra ez a kedvezmény nem terjed ki, nekik a másik két igazolás közül kell valamelyikkel rendelkezniük. A kártya formátumú magyar védettségi igazolvány nem elegendő, mert a szükséges adatok közül nem mindegyik szerepel rajta.
Helyi járványügyi szabályok:
Nyári szezonra vonatkozó további információ: Főleg a nyári szezonban rendszeresek a turisták értéktárgyai ellen elkövetett bűncselekmények (lopás, rablás), ezért az itt tartózkodás teljes időtartama alatt kiemelt figyelmet fordítson az értéktárgyaira és okmányaira. A fentiekben meghatározott korlátozásokkal az országba jelenleg is be lehet utazni. Spanyolország a WHO vagy az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett védőoltásokat fogadja el az uniós digitális covid-igazolvány keretében. A beutazáshoz biztosítás bár nem kötelező, de mindenképpen kiemelten javasoljuk a covidra is kiterjedő utasbiztosítás megkötését a későbbi kellemetlenségek elkerülése érdekében. A nyári szezonra vonatkozóan tervezett, a fentieken túli egyéb korlátozó, különleges egészségügyi intézkedésekről jelenleg nincs tudomásunk. forrás: https://konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok?spanyolorszag |
|||||
![]() |
! | PCR teszttel | védettségi igazolvánnyal | Bővebb információ | |
Megszűntek a korábbi svájci belépési, tartózkodási és munkaerőpiaci korlátozások minden EU és EFTA tagállammal szemben.
Azoknak a Svájcba beutazó személyeknek, akik a megelőző 10 napban magas fertőzési kockázatú országban vagy területen tartózkodtak, egy – a mintavételtől számított – 72 óránál nem régebbi negatív PCR tesztet kell bemutatniuk. Magyarország 2021. március 22-től szerepel a listán, így ez a kötelezettség minden március 22-én 0:00 után Svájcba belépő azon személyre vonatkozik, aki a beutazást megelőző 10 napon belül Magyarországon tartózkodott. A magas fertőzési kockázatú országok és területek listáját a Szövetségi Egészségügyi Hivatal állítja össze. A rendszeresen frissített lista az alábbi honlapon érhető el. A Svájcba légi úton érkező személyeknek a légi járműbe történő beszállásnál negatív PCR tesztet kell felmutatniuk. Ez nem csak a magas fertőzési kockázatú országokból vagy területekről, hanem minden más országból légi úton Svájcba utazókra is vonatkozik. A teszt bemutatásának kötelezettsége alól mentesülnek a 12 éves kor alatti gyermekek, továbbá azok a személyek, akik orvosi igazolást mutatnak be arról, hogy esetükben a Sars-CoV-2 teszthez szükséges mintavétel nem végezhető el.
Elektronikus vagy papíralapú nyomtatványt kell kitöltenie a magas fertőzési kockázatú országból vagy területről Svájcba utazóknak, illetve mindenkinek, aki busszal, hajóval, vasúti vagy légi úton érkezik az országba. Magyarország 2021. március 22-től szerepel a listán, így ez a kötelezettség minden március 22-én 0:00 után Svájcba belépő azon személyre vonatkozik, aki a beutazást megelőző 10 napon belül Magyarországon tartózkodott. Az elektronikus nyomtatvány az alábbi négynyelvű oldalról tölthető le.
A beoltottság egyelőre nem mentesíti az utazót a karanténkötelezettség és a PCR teszt alól.
A Svájcba beutazó személyek számára tíz napos karanténkötelezettséget rendeltek el, amennyiben a Svájcba történő beutazást megelőző 10 napon belül az egyes magas fertőzési kockázatú országokban vagy területeken tartózkodtak. Magyarország 2021. március 22-től szerepel a listán, így ez a kötelezettség minden március 22-én 0:00 után Svájcba belépő azon személyre vonatkozik, aki a beutazást megelőző 10 napon belül Magyarországon tartózkodott. A magas fertőzési kockázatú országok és területek listáját a Szövetségi Egészségügyi Hivatal állítja össze. A rendszeresen frissített lista az alábbi honlapon érhető el. Az érintett személyeket a karantén kötelezettségükről a repülőgépeken, autóbuszokon és a határátkelőhelyeken külön tájékoztatják. Adataikat rögzítik és a Svájcba történő beutazást követően otthonukban vagy szálláshelyükön kötelesek haladéktalanul karanténba vonulni és erről az illetékes kantonális hatóságot két napon belül tájékoztatni. A kantonális hatóságok listája és az online bejelentőlap elérhető az alábbi honlapon. Nem mentesít a karanténkötelezettség alól a védettségi igazolvány. A karantén ideje alatt az illetékes kantonális hatóság izolációs– és higiéniai ajánlásait be kell tartani. A Szövetségi Egészségügyi Hivatal tájékoztatója a védekezési és higiéniai szabályokról magyar nyelven is elérhető az alábbi honlapon. Aki nem vonul karanténba és nem tesz eleget a jelentkezési kötelezettségének, azzal szemben a járványügyi törvény szerint akár 10.000 CHF bírság is kiszabható. forrás: https://konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok?luxemburg |
|||||
![]() |
! | PCR teszttel | védettségi igazolvánnyal | Bővebb információ | |
2021.04.28.
2021. május 31- ig külföldieknek csak 48 óránál nem régebbi, negatív PCR, antigen vagy LAMP teszteredménnyel lehet Svédországba beutazni. (A 48 óra a mintavétel időpontjától számít.) A korlátozás nem vonatkozik a svéd állampolgárokra, a Svédországban lakó/tartózkodási hellyel rendelkezőkre, a fontos családi okból beutazókra, a 18 év alattiakra, a határmenti ingázókra, illetve a szállítmányozókra, a nemzetközi védelmet kérvényezők vagy humanitárius okból beutazókra és a tengerészekre.
A svéd Népegészségügyi Hatóság ajánlása ugyanakkor, hogy a külföldről Svédországba beutazók maradjanak 7 napot otthoni izolációban. forrás: https://konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok?svedorszag |
|||||
![]() |
! | védettségi igazolvánnyal | védettségi igazolvánnyal | Bővebb információ | |
2021.06.01.Magyarország állampolgárai korlátozás (negatív teszt, kötelező karantén) nélkül léphetnek be Szerbiába a két ország közötti megállapodás értelmében, amennyiben rendelkeznek az oltás tényét igazoló védettségi igazolvánnyal. Azok a magyar állampolgárok, akik védettségi igazolványt a koronavírusból történő igazolt felgyógyulást követően kaptak, kizárólag Magyarországról utazhatnak be PCR-teszt nélkül (tehát nem bárhonnan!). A szerb szabályozás hasonlóan korlátozásmentes belépést tesz lehetővé a védettségi igazolvánnyal rendelkező személyekkel együtt utazó, oltással nem rendelkező 18 év alatti gyermekeknek is. forrás: https://konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok?szerbia
|
|||||
![]() |
! | védettségi igazolvánnyal | védettségi igazolvánnyal | Bővebb információ | |
2021.06.14.2021. 06. 09- től Magyarország állampolgárai korlátozás (teszt-, karantén kötelezettség) nélkül léphetnek be Szlovákiába az oltási igazolások és védettségi igazolványok kölcsönös elismeréséről szóló, kétoldalú megállapodás értelmében, amennyiben rendelkeznek az oltottságot igazoló, magyar illetékes hatóság által kiállított érvényes védettségi igazolvánnyal és az oltóanyag típusát és valamennyi oltás dátumát rögzítő oltási igazolással, ugyanakkor legkésőbb a határon regisztrálni szükséges a https://korona.gov.sk/ehranica/ weboldalon. A védettségi igazolvány és az oltási igazolás birtokában mindazokat a szolgáltatásokat és kedvezményeket igénybe vehetik, amelyek a szlovák oltási igazolással elérhetők. Szlovákia és Magyarország az egymás országában használt oltóanyagokkal történt oltást elfogadja. A Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatalának 2021. június 14-én 06:00-tól hatályos, 218/2021. sz. rendeletében foglaltak alapján karantén-kötelezettség nélkül léphetnek be az országba azok a személyek, akik:
Szlovákiába a világjárvány miatt az alábbi korlátozó intézkedések mellett lehet beutazni védettségi igazolvány és oltási igazolás nélkül:
Zöld országok: A zöld besorolású országok közé tartoznak azok, ahol kedvezően alakul a járványhelyzet és magas az átoltottság aránya. Ide tartoznak az EU tagállamok, Ausztrália, Dél-Korea, Grönland, Izland, Izrael, Kína, Makaó, Norvégia, Új-Zéland, Szingapúr, Tajvan. Amennyiben a Szlovák Köztársaság területére történő beutazásukat megelőző 14 napban kizárólag zöld kategóriába sorolt országban jártak, kötelező a karantén és legkésőbb határátlépéskor regisztrálni kell az e-hranica űrlap kitöltésével a https://korona.gov.sk/ehranica/ linken. A 14 napos karantént akár már a karantén első napján - a Szlovák Köztársaság területén elvégeztetett RT-PCR vagy antigénteszt negatív eredményének birtokában – elhagyhatják. Az antigéntesztelést végző mintavételi helyek elérhetők az Egészségügyi Minisztérium oldalán a https://www.health.gov.sk/?ag-mom linken. A karanténkötelezettség alól mentesülnek az alábbi személyek (a regisztráció minden esetben kötelező):
forrás: https://konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok?szlovakia |
|||||
![]() |
! | védettségi igazolvánnyal / Green pass | védettségi igazolvánnyal | Bővebb információ | |
2021.07.14.Felhívjuk a magyar állampolgárok és a nemzetközi fuvarozással foglalkozó vállalatok figyelmét arra, hogy Szlovéniába 2021. július 15-től kezdődően kizárólag a PCT-feltételeknek (beoltott, negatív teszteredménnyel rendelkezik, fertőzésen igazoltan átesett) történő megfelelés esetén lehet belépni, még Szlovénián történő átutazás (tranzitálás) esetén is. Ehhez a szlovén hatóságok elsősorban az európai Covid-igazolást javasolják, de a magyar védettségi igazolvány elfogadásáról szóló kétoldalú megállapodás is hatályos. A PCT-feltételek teljesítését a szlovén hatóságok szúrópróbaszerűen ellenőrzik. FONTOS! 2021. 05. 01-től Magyarország állampolgárai és a vele együtt utazó, 15. életévet be nem töltött közeli hozzátartozó kiskorú korlátozás (teszt, karantén) nélkül léphet be Szlovéniába a két ország közötti megállapodás értelmében, amennyiben a szülők rendelkeznek az oltottságot igazoló magyar illetékes hatóság által kiállított megfelelő érvényes igazolással (védettségi igazolvány). A védettségi igazolvánnyal NEM rendelkező magyar állampolgárokra vonatkozó beutazási szabályokat a lenti pontban ismertetjük. 2021. május 21-től az a magyar állampolgár, aki Szlovéniában kapta meg a koronavírus elleni oltást, olyan vakcinával, amelyet Magyarország is elfogad, s erről Szlovénia által kiállított hivatalos igazolással is rendelkezik, díjmentesen magyar védettségi igazolványt igényelhet: A kérelemhez csatolni kell a külföldi hatóság vagy az oltást végző egészségügyi szolgáltató által kiállított, az oltás tényének magyar vagy angol nyelvű igazolását, ennek hiányában más idegen nyelvű igazolásának hiteles magyar fordítását, azzal, hogy az igazolásnak tartalmaznia kell a koronavírus elleni oltóanyag típusát (a továbbiakban: oltóanyag típusa), az oltás időpontját és helyét. A kérelemhez a kérelmező megadja:
A kérelemben megküldött adatokat a hatóság - az igazolás megfelelősége esetén - az EESZT-ben rögzíti. A világjárvány miatt az alábbi korlátozó intézkedések mellett lehet beutazni Szlovéniába: Be lehet-e utazni az országba? Igen. Magyarországról 2021. július 15-étől kezdődően kizárólag PCT-feltételeknek (beoltott, negatív teszteredménnyel rendelkezik, fertőzésen igazoltan átesett) történő megfelelés esetén lehet beutazni, Szlovénián történő átutazás esetén is. A kétoldalú megállapodás értelmében a magyar állampolgárok az oltottságot igazoló védettségi igazolvány mellett akkor is karanténmentesen léphetnek be az országba, hogyha rendelkeznek pozitív PCR-teszteredménnyel, amennyiben az régebbi 10 napnál és frissebb 6 hónapnál, illetve hogyha igazolják, hogy a belépést megelőző 6 hónapon belül átestek a Covid-19-betegségen (védettségi kártya). Emellett akkor is karanténmentes a belépés, ha igazolják (pl.: magyarországi lakcímet tartalmazó lakcímkártyával), hogy a belépést megelőzően 5 napon keresztül „zöld” besorolású országban tartózkodtak. A szlovén hatóságok az uniós Covid-igazolvány használatát javasolják. További, határátlépésre vonatkozó információkat itt találnak: https://www.gov.si/hu/temak/covid-19-jarvany/hataratlepes/ Kell teszt? Igen. Magyarországról 2021. július 15-étől kezdődően kizárólag PCT-feltételeknek (beoltott, negatív teszteredménnyel rendelkezik, fertőzésen igazoltan átesett) történő megfelelés esetén lehet beutazni, Szlovénián történő átutazás esetén is. Karanténmentes szlovéniai beutazás a lenti pontban rögzített feltételek mellet 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszteredmény, vagy 48 óránál nem régebbi negatív gyorsteszt-eredmény esetén lehet. Szlovénia az Európai Unió illetve a schengeni térség valamely tagállamában, Ausztráliában, Izraelben, Kanadában, Új-Zélandon, az Orosz Föderációban, a Szerb Köztársaságban, Egyesült Királyságban, az Egyesült Amerikai Államokban, illetve Törökország esetében a nemzetközi légi útvonalakon található ellenőrző pontokon elvégzet PCR teszteredményeket fogadja el. Az antigén gyorstesztek esetében további feltétel, hogy a laboratórium szerepeljen a következő listán:
Kell-e regisztrálni? Nem. Oltottsággal járó kedvezmények: Van. A Szlovénia és Magyarország között 2021. május 1-től érvényben lévő kétoldalú megállapodás értelmében a magyar hatóságok által kiállított védettségi igazolvánnyal korlátozás (teszt, karantén) nélkül léphetnek be Szlovéniába a magyar állampolgárok és a velük együtt utazó, 15. életévüket be nem töltött kiskorúak Szlovéniában eddig 4 oltóanyagot /Pfizer/BioNTech, Moderna, AstraZeneca és Janssen (Johnson&Johnson)/ regisztráltak. A magyar védettségi igazolvánnyal NEM rendelkező állampolgárok karanténkötelezettség és negatív teszt bemutatása nélkül akkor léphetnek be Szlovéniába, ha igazolni tudják, hogy megkapták:
Az AstraZeneca oltóanyag első adagját, majd az ezt követő 4-12 héten belül második adagként a Pfizer vagy Moderna oltóanyagokat, a védettséget ebben az esetben a második adag beadásának időpontjától számítják. Karanténkötelezettség? Van. 2021. július 15-től tíznapos hatósági karanténra kötelezett minden olyan személy, aki Szlovéniába történő beutazásakor nem tesz eleget a fenit pontban meghatározott feltételeknek. Szlovéniai lakcímmel nem rendelkezők csak akkor léphetnek be Szlovéniába, ha bizonyítják, hogy rendelkeznek olyan szállással, ahol a tíznapos hatósági karantén ideje alatt tartózkodhatnak. Nem engedélyezik a szlovén hatóságok azoknak a külföldi (nem szlovén) állampolgárok tranzitálását, akik nem teljesítik a PCT-feltételeket, illetve akikről feltételezhető, hogy a szomszédos országok intézkedései miatt feltételezhetően nem fogják tudni elhagyni Szlovénia területét. Helyi járványügyi szabályok: Április 26-tól a negatív teszteredménnyel rendelkezők, a beoltottak és a fertőzésen igazoltan átesettek igénybe vehetik a szállodákat, kaszinókat, szórakozóhelyeket, illetve fogyaszthatnak a vendéglátóipari létesítmények beltéri helységeiben. Július 5-étől a vendéglátóipari létesítmények beltéri területein megszűnik a kötelező védőmaszk-használat. A szórakozóhelyek hajnali 5 órától éjfélig tarthatnak nyitva. Múzeumokban és egyéb kulturális létesítményekben továbbra is kötelező. A 100 főnél több résztvevőt felvonultató nyilvános gyűléseken és rendezvényeken csak a beoltott, a negatív teszttel rendelkezők vagy a betegségen igazoltan átesettek vehetnek részt. A nyilvános sport- és kulturális rendezvényeken eltörölték a létszámkorlátozásokat és a kötelező védőmaszk-használatot. Gépkocsiban akkor kötelező a maszkviselés, ha nem egy háztartáshoz tartozó személyek utaznak együtt. forrás: https://konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok?szlovenia
|
|||||
![]() |
! | védettségi igazolvánnyal | védettségi igazolvánnyal | Bővebb információ | |
Beutazási szabályok Törökországba (2021.06.02.): érvényes védettségi igazolvánnyal (függetlenül az oltás típusától vagy a betegségen történt áteséstől), illetve ezekkel a személyekkel együtt utazó, oltással nem rendelkező 18 év alatti gyermekek szabadon beutazhatnak Törökországba. A védettségi igazoláson szereplő útlevélszámnak meg kell egyeznie az utazó érvényes útlevélszámával! Ennek hiányában 6 éves kortól 72 óránál nem régebbi negatív PCR teszt szükséges. Az utazás megkezdése előtt kötelező regisztráció szükséges: https://register.health.gov.trBövebben: A Turkish Airlines és a Pegasus török légi társaságoktól kapott tájékoztatás szerint, amennyiben az utas védettségi igazolványán szereplő okmányszámú okmányok (személyazonosító igazolvány vagy magánútlevél) egyike a Törökországba való beutazáskor az utas birtokában van, nem jelenthet problémát a beutazás. Abban az esetben, ha a védettségi igazolványon a lejárt útlevél vagy személyazonosító igazolvány száma szerepel és az utazásig nincs lehetőség új védettségi igazolvány kiállítására, a lejárt, védettségi igazolványon szereplő okmány fénymásolatát is ajánlott az utasnak magánál tartania. érvényes védettségi igazolvánnyal, annak hiányában pedig az országba való belépést megelőző 72 órában elvégzett, negatív SARS-COV-2 PCR tesztet vagy a beutazást megelőző 48 órában elvégzett, negatív antigén gyorstesztet kötelesek bemutatni – már ez is elég! A beutazók kötelesek továbbá az indulást megelőző 72 órán belül az alábbi linken regisztrálni: https://register.health.gov.tr forrás: https://konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok?torokorszag |
Ország | - | Beutazás | Hazaérkezés | ||
---|---|---|---|---|---|
![]() |
! | Engedélyezett | védettségi igazolvánnyal | Bővebb információ | |
2021.02.04.
|
|||||
![]() |
! | PCR teszttel | védettségi igazolvánnyal | Bővebb információ | |
2021.02.04.
|
|||||
![]() |
! | PCR teszttel | védettségi igazolvánnyal | Bővebb információ | |
2020.02.04.
|
|||||
![]() |
! | PCR teszttel | védettségi igazolvánnyal | Bővebb információ | |
2021.04.27.
|
|||||
![]() |
! | Engedélyezett | védettségi igazolvánnyal | Bővebb információ | |
2021.02.04.
|
|||||
![]() |
! | PCR teszttel | védettségi igazolvánnyal | Bővebb információ | |
2021.03.08.
|
|||||
![]() |
! | PCR teszttel | védettségi igazolvánnyal | Bővebb információ | |
2021.02.04.
|
|||||
![]() |
! | PCR teszttel | védettségi igazolvánnyal | Bővebb információ | |
2021.02.04.
|
Hét tagállamban már működik az uniós védettségi igazolvány rendszere, amelyről nemrég született megállapodás.
Tovább a cikkhez >
Kuba, Mexikó és a Dominikai Köztársaság is szerepel a Condor légitársaság téli menetrendjében. A járatok Frankfurtból indulnak.
Tovább a cikkhez >
Egész Angliára zárlatot rendelt el hétfőn a brit kormány az új koronavírus-változat gyors terjedésének megfékezése érdekében.
Tovább a cikkhez >
Január elsején az Egyesült Királyság ténylegesen is elhagyta az Európai Uniót. Összegyűjtöttük, hogy magyar állampolgárok mostantól milyen feltételekkel tudnak belépni az ország területére.
Tovább a cikkhez >
A Budapest Airport csatlakozott az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) és az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) közösen kiadott, a járványhelyzetben az európai légiközlekedés újraindítására vonatkozó chartájához.
Tovább a cikkhez >
A IATA honlapján is tájékozódhat a Covid hírekkel kapcsolatban:
COVID-19 Travel Regulations Map
https://www.iatatravelcentre.com/world.php
Fontos információk
A 2021-es teljes nyári és őszi szezonban az alábbi intézkedések vannak, illetőleg lesznek érvényben:
A hajóra szállást megelőzően az alábbi szigorú egészségügyi protokoll szerint jár el a hajótársaság:
GY.I.K. - Gyakran ismételt kérdések >
Tekintettel a Kormány 2020. szeptember 1-jén hatályba lépett 408/2020. (VIII. 30.) Korm. rendeletére a járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól utasbiztosítási szerződéseink érvényességével kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk:
A Colonnade Biztosító Ügyfelei részére a kialakult helyzetre tekintettel a lehető legmegfelelőbb biztosítási fedezetet biztosító szerződéseket a biztosítási feltétek rendelkezéseitől eltérően az alábbiak szerint köthetőek meg:
Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megkötött utasbiztosítási szerződés nem nyújt fedezetet a megbetegedés nélküli járványügyi intézkedésekre, így különös tekintettel az adott desztináció, vagy honosság szerinti ország előírásai szerinti tesztek költségére, az ilyen módon elrendelt karantén, tervezettől eltérő hazautazással kapcsolatos többletköltségeire.
Az egyes országokról az alábbi honlapon szerezhet bővebb tájékoztatást:
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/utazasi-tanacs
Illetve kérdés esetén keresse bizalommal ügyfélszolgálatunkat az alábbi elérhetőségeken:
Ezúton szeretnénk kedves utasaink részére tájékoztatást nyújtani a Covid-19 vírus terjedése miatt tett óvintézkedésekről, amelyekre utazásuk közben számíthatnak. A leírt információk tájékoztató jellegűek, melyek a jelenlegi előírásokhoz, iránymutatásokhoz igazodnak. A szállásokon, közlekedési eszközökön, útvonalakon történő változásért társaságunkat felelősség nem terheli.
Az egyes tagállamok feladata, hogy hivatalos tanácsokkal szolgáljanak állampolgáraiknak. Ezért azt javasoljuk, hogy tudakozódjon hazájának illetékes hatóságánál – jellemzően a külügyminisztériumnál –, hogy érvényben vannak-e utazási tanácsok, figyelmeztetések arra az országra vonatkozóan, ahova utazni tervez. Az utazási tanácsok a helyzet alakulásának függvényében folyamatosan frissülnek. Határátlépéskor ellenőrizhetik az utasok testhőmérsékletét, valamint szúrópróbaszerű jelleggel Covid-19 tesztet végezhetnek.
A társadalmi távolságtartási ajánlásokat alkalmazni kell.
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy saját és utastársaik egészségnek megóvása érdekében a repülőtereken, repülőgépen és a transzferbuszokon az orr és arc eltakarására szolgáló maszk viselése kötelező. A Nemzetközi Légügyi Hivatal rendelkezése értelmében június 1. után a repülőterek épületeibe csak az utazó személy léphet be. A repülőgépek légkondicionáló berendezései olyan speciális szűrőkkel rendelkeznek, melyek megszűrik a vírusokat és baktériumokat, így azok szinte steril levegőt biztosítanak.
A fedélzeten ellátás nincs! Térítés ellenében a „Bar on board”, azaz fedélzeti bárból vásárolható szendvics, vagy üdítő.
Biztonsági és egészségügyi intézkedések a Smartwings légitársaság repülőgépein >>> klikk ide
Kérjük kedves utasainkat, hogy minden esetben tartsák be a Népegészségügyi Központ javaslatait, fokozottan figyeljenek a személyi higiéniára, köhögéskor és tüsszentéskor takarják el orrukat és szájukat zsebkendővel, illetve fordítsanak kiemelt figyelmet a gyakori és alapos kézmosásra.
Autóbuszainkon mellékhelység használatára nincs lehetőség, illetve büfé nem üzemel! Az autóbuszokon kihelyezett kézfertőtlenítési lehetőséget biztosítunk! Maszk viselése javasolt, de annak viselése nem előírás! Kérjük utasainkat, hogy az utazás alkalmával mindenki rendelkezzen maszkkal vagy arcot eltakaró sállal, kendővel.
Utazásuk során javasoljuk a zsúfolt megállóhelyek, benzinkutak elkerülését, a nyilvános illemhelyeket fokozott figyelemmel használják, törekedjenek a higiéniás előírások betartására.